Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - SZELLEMI KÖRKÉP - Csoóri Sándor: Fölébredhet-e az író? (esszé)
Fölébredhet-e az író? Mai fogalommal élve autonómiát. Ez a kiérlelt autonómiáktól eltérő kezdetleges autonómia olyan önállóságot adott a szászoknak, hogy a magyarok és a székelyek mellett harmadik nemzetként tekinthettek önmagukra. Ez az Európában példátlannak mondható kiváltság érvényes volt hétszáz esztendőn át! És most, amikor a Székelyföld kér, sőt követel magának autonómiát, a művelt Európa fülében vatta van, s ahelyett, hogy büszke volna korai teljesítményére, úgy viselkedik, mint aki a temetőbe csak napozni jár ki s emlékezni nem. Pedig a segesvári dombtetőre egy magas oszlopot kellene fölállítania, amely példamutató nagyvonalúságát hirdeti a feledékeny nemzetek számára. * * * Ady Endre 1912-ben, tehát még az első világháború kirobbanása előtt, zaklatott, keserű cikket közöl a Huszadik Század című lapban. írása címe így hangzik: S ha Erdélyt eheszik? Mintha nem is cím volna, hanem egy rossz álom közben elhangzó kérdés. Ki, melyik író kérdezi meg ezzel a riadalommal ma Magyarországon: Mi lesz, ha autonómiája se lesz a Székelyföldnek? Az írók ma nem foglalkoznak ilyesmivel. Többnyire egymásnak írnak és a kritikusoknak ahelyett, hogy az Istennek, a mennydörgésnek és az olvasóknak írnának. Az utóbbi években egyetlen író sem akadt köztük, aki mérgében és elszántságában bedobta volna valamelyik újságszerkesztőség ablakát vagy az Országházét, bekiáltva a lukon, hogy Uraim, álljon már meg a menet! Nem látják, hogy a szakadék felé rohanunk? Menyivel jobban megálltuk a sarat a cenzúrás időkben! Ha kellett, együtt boroztunk a ránk állított besúgóinkkal, mintha mit se tudnánk róluk, és ártatlanságot színlelve olyan baljóslatú mondatokat üzentünk megbízóiknak az ország lelki- állapotáról, amelyeket még tán a besúgóink is csak megcenzúrázva mertek továbbítani. Az elfekvő dokumentumok közül egyszer majd olyan kézírásos levél is előkerül, hogy én, Csoóri Sándor, szegény lírai költő, nacionalista hazafi, arra készülök, hogy A. Gy.-t eltegyem láb alól. Szelíd, de gunyoros levélben nyugtattam meg az Illetőt, hogy nem foglalkozom főbelövéssel. * * * A magyar közélet lerágott csontja ez, hogy kell-e politizálniuk az íróknak. Van, aki azt mondja, hogy kell, méghozzá teljes testbedobással,' hiszen az életünket reggeltől estig a politika abszurditásai határozzák meg, és ha ez az igazság, miért épp az írók dobnák le magukról a terheket? A terhekkel együtt a valóságot is félrelöknék. Nemrég egy civil társaságban, ahol én voltam csak egyedül tollforgató, ismét szóba keveredett a téma. Egyik festő barátom felesége szólt hozzá üdén és szellemesen. „Ne haragudjatok, ha elkezdenek körülöttem politizálni akár írók,
