Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - MAGYAR OKTÓBER 1956 - Fónod Zoltán: Van magyar feltámadás, lesz magyar újjászületés!? Ankét a magyar forradalom 50. évfordulója alkalmából (Duba Gyula, Géczi Lajos, Grendel Lajos, Lovász Attila, Máté László, Szőke József)
Magyar október 1956 ködik vagy működött Németországban, Svédországban, Norvégiában stb. anélkül, hogy a társadalmat laboratóriumi egérnek használva kísérletezzenek a szocialista esz- níék bolsevik megvalósítási modelljén. A kommunista egypártrendszer zsákutca, a szabadság, tesvériség, egyenlőség eszméit mástól vette-lopta, kisajátította és nagyon csúnyán visszaélt velük. Ha a háború utáni négy évetizednek hozadéka lehetett volna, akkor talán a megszenvedett bölcsesség formájában. De lám, alig 15 esztendővel a rendszerváltás után a megszenvedett bölcsesség semmivé foszlott, hasznát nem látjuk. Azt hiszem, a negyven év reális szocializmusának semmilyen hozadéka nem volt, e tapasztalat nélkül a magyarság és a környező nemzetek vígan meglennének. Máté László: - Abban mindenki egyetért, illetve a nagy többség mindenképpen, hogy a szocializmusnak nevezett próbálkozásért nagy árat fizettünk, évtizedei vérrel, könnyel és emberi tragédiákkal vannak szegélyezve. Az, hogy megbukott, nem csoda, csoda inkább az, hogy eddig fennmaradt, illetve még tartja utolsó bástyáit a világ egyes tájain. S persze abban igaza van II. János Pálnak - mondom én kálvinista létemre —, hogy a szocializmus bukása még nem jelenti azt, hogy a kapitalizmus győzedelmeskedett. Már olyan értelemben, amikor azt mondhatnánk, hogy ez egy igazságos társadalom, s - Petőfivel világgá kiálhatnánk - „...megállhatunk, mert itt van már a Kánaán”! A világ dolgainak alakulását látva sokszor eszembe jut Löffler Béla kassai szobrászművész egyik alkotása, melyet a nyolcvanas években egy hatalmasra nőtt elefántagyarba faragott, s alkotásának a „Káosz” nevet adta. A Mester több mint 150 elgyötört, egymásba csúszott és egymást marcangoló portrét faragott ebbe a csodálatos anyagba, s a csúcsára pedig egy kacagó, vigyorgó Lucifert, aki mintha azt vicsorogná: Ezt tettem a világgal! Vagyis: ördögi praktikáival hatalmába kerítette, egyben megnyomorította az embereket. Béla bácsi a rendszerváltás utáni évben távozott (1990), s ha most megjelenne, ismételten megállapítaná, hogy a káosz még mindig itt van: nem csökkent, inkább növekedett. Gyakran szoktuk idézni Churchill gondolatát, mely szerint a demokrácia nem a legtökéletesebb társadalmi berendezkedés, de ettől jobbat még nem találtak ki. (?!) Most a 21. század elején ki kell mondani, hogy elég tökéletlenke, egyre tökéletlenebb - különösen az, amely tájainkon is előfordul. Itt az ideje mindent megtenni azért, hogy valami értelmesebb és tökéletesebb váltsa fel. Mert mindenki számára egyre nyilvánvalóbb, hogy a 20. század parlamenti demokráciája válságban van mindenütt a világban, de nem kell messzire menni, elég az itthoni és a szomszédos országok helyzetét példának venni. Nem lehet nem észre venni, hogy a demokráciát amolyan pártokrácia - párturalom - veszi át, ahol a politika a hatalom és a pénz eszközévé válik, mégpedig úgy, hogy a hatalommal együtt jár a pénz - nagyon sok pénz -, pénzen pedig hatalom is vehető. A napi politika szintjén megjelent a politikai pakráció, az örökös egymásnak feszülés, ami néha politikai pervezitással és politikai pornográfiával is párosul. Kérdezhetnénk: ciu prodest? - kit szolgál? A polgárok érdekét biztosan nem, inkább azt eredmé
