Irodalmi Szemle, 2006
2006/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L. Erdélyi Margit: Az olvasás értékei és gondjai (Adamikné Jászó Anna: Az olvasás múltja és jelene c. kötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE rítésű, átfogó és komplex anyagot nyújt át a kiadvány, hiszen maga a téma is széles körű. Az olvasás története majd jelenkori technikai, pragmatikus és elméleti oldalának vizsgálata beláthatatlanul sok kérdést vonz magához. Ezért is kaphat hangsúlyt e folyamatban több olyan szempont, amely nem éppen a nyelvtudomány és irodalomtudomány megszokott módszereit idézi, hanem izgalmas, újszerű megvilágításokat biztosít a szociolingvisztika, a kultúrtörténet, a pedagógia, a megismeréstudomány szemszögéből. A. Jászó Anna ilyenfajta átfogó szemlélete miatt lesz vonzó a kiadvány, és azért is, mert fontos tudnivalókkal látja el az olvasót. Az olvasás történetének rövid vázlatában - mások mellett - kiemelten támaszkodik a szerző Alberto Manguel szakmai körökben elfogadott művére (A. Manguel: Az olvasás története. Bp., 2001), melyben az olvasás világtörténetét, illetve annak csupán töredékét dolgozza fel az ismert és elismert kanadai író és műfordító. A. Jászó Anna átgondolt irodalomválogatása nemcsak arról tanúskodik, hogy hatalmas mennyiségű tudományos szakkönyvet tanulmányozott át — néhányuk a szakma alapkönyvének is mondható -, hanem azon túl az interdiszciplinaritás útján haladva az eltérő tudományos aspektusok összehangolását is megoldja egy kitűnő, szintetizált feldolgozásban. Úgy gondolom, kettős szándék lehetett a motivációja ilyen nagy kiterjedésű elméleti s egyben pragmatikus tudományos munka megírásának: az egyik a múlt értékeit érintő, az olvasás kialakulására és fejlődésére vonatkozó tiszteletadás és értékőrzés célzata, a másik a jelenben leledző gondok feltérképezése, amelyek az értékmentéssel ugyanúgy összefüggnek, mint az oktatás és az élet diktálta intellektuális fejlődéssel. Az iskolai gyakorlat minden szintjének több éven át begyűjtött diagnózisait figyelembe véve sorolja fel Adamikné Jászó Anna, hogy mi mindent megtettek a szakemberek (jót, rosszat egyaránt) az olvasástechnika , az olvasási folyamatok hatékonysága, az adekvát olvasatok megszületése végett, ugyanakkor kritikusan megjegyzi, hogy alig tanulunk saját hibáinkból és bukásainkból. Kellő gondossággal veszi számba a nem olvasás indokait, amikor is nem csupán a vizuális kultúra parttalan terjedését hibáztatja, nemcsak a családok szociális elbizonytalanodását, a társadalom kettészakadását, a gazdagok és szegények egyre nagyobb elhatárolódását okolja, hanem figyelmeztet arra, hogy a probléma gyökerét a bizonytalan tudásban és a helytelen módszerek alkalmazásában kell látnunk. Ezeken túl megfogalmazza a teendők fő irányait: „Három ponton egészen biztosan lehet javítani: a kezdeti olvasástanítási módszer megválasztásában, a szövegértő olvasás fejlesztésében és a személyes érdekeltség, a motiváció felébresztésében.”(10.) A könyv tehát az elhivatottság és a jobbító szándék jegyében, mégpedig ok-okozati megvilágításban, három nagy területen dolgozza fel a tennivalókat: főleg az olvasástanítás módszertani kérdéseivel, a szövegértő olvasással és az olvasó motiválásával foglalkozik. Az első fejezet az Általános kérdések, alapelvek cím alatt részben az olvasástörténet kulcsfontosságú állomásait vázolja fel, és a Márai Sándortól vett mottó jegyében, miszerint „csak az ember olvas”, legfőképpen a szemiotikái megközelítések kialakulását és fejlődését illusztrálja. Nem hanyagolja el azt a kézenfekvő összefüggéssort sem, amely az olvasás és írásjelrendszerét szorosan egymás mellé testálja. így jut el a szerző az írott nyelv és az olvasott nyelv útján az iskolai olvasás módszertanának történetéhez, amelyben olyan gócokra lel a jelenkor szakembere, hogy egyértelmű alapigazságokat pártolhat, de legfőképp munkája eredményességét erősítheti. Éppen ezért hangsúlyozza, hogy a
