Irodalmi Szemle, 2006

2006/9 - Milan Rúfus versei (A történelem örvényében, Csodálatos körhinta, A szó kaján lakomája, A költő a harmadik évezredbi Krcsméry Bazinban, A világnak, Déjá vu, Hét és fél (Pereszlényi Sándor fordítása)

Milan Rúfiis versei

A változatlan változásra. Illanó, rövid boldogságra.

Új béka ült a forrásra.

És csak nő, csak nő adóssága.

Krcsméry Bazinban

Hová küldesz, Uram, és mondd, miért teszed?

Nyelni tanít a kor szögeket, késeket.

Ez a soknál is több.

Nyilad mért lövöldöz?

Ha már ott van, ahol szivárványod fénylik, mondd el neki, hiszen a szolgád volt végig.

Szolgált, hogy az ember az Istent meglelje.

Nemzetét, mely gyászban, önmagát temette.

Lámpás akart lenni a sötétben. Nem lett.

Nagyon akart, Uram, hát mennie kellett.

Mert te úgy akartad, elment — mit tehetett? Önmagától messzebb, Tehozzád közelebb.