Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2006 - Hogya György: Agyagtáblák (esszénovella)
Hogya György és szétszórttá, szóval olyanná, aki képtelen tartósan egy dologra koncentrálni. Megfigyeltem, hogy valóban, állandóan több dologra figyelek. Ez a többirányú figyelem azonban csak felületi jelensége szétszórt lényemnek, mert az írás szükséglete - amely a legerősebben belém ivódott tulajdonságom, késztetésem, sőt elengedhetetlen szükségletem - összevonja, mintegy fókuszálja a szétszórt érdeklődési sugarakat, s egyetlen nyalábban továbbítja az agyamba... hogy aztán valamikor „teljesen váratlanul” __megírjam őket... Az íráshoz azonban nyugalom kell. És idő. És szabadság. De legfőképp az, hogy képzeletben elmehessek Ur városába és ott álljak a zikkurat fordulójában, amikor a fátylát levető Enitut - más történelmi korokban Kybelé, Akdestis, Astronoia, Adresteia, Astóreth, Dindymené, Berekynthia, Dea Possinuntis, Magna Mater - meztelenül felkísérik az örök meghalásra és feltámadásra ítélt Valóság fiához, az Örvény fiához, az Ember fiához, s látnom kell, ahogy az ember legyőzi, levágja Istent. Mert Subsi-mesré-sakkan sorsa Júdás sorsa. Subsi-mesré-sakkan- nak meg kellett ölnie az Örvény fiát, a Valóság fiát, Dumuzit. Ez az ő sorsa és küldetése. Miként az én ellenségeimnek is, hogy ártsanak nekem... így utólag már rájöttem, hogy ez az írás tulajdonképpen a gyengeségemről is szól. És a kishitűségemről, amely elfojtja bennem a tökéletesség utáni vágyat. Ezért arra gondoltam, hogy ez az írás „befejezhetetlen”. Nem is értem, miért érzem szükségét annak, hogy befejezzem, olyannyira, hogy szinte versenyt futok az idővel, mintha attól tartanék, hogy az élet kisszerü- ségei mögé rejtőzött titok megakadályozhat abban, hogy befejezzem... A megírt oldalakat átlapozva - kissé meglepődve azokon a gondolatokon, amiket leírtam - elégedetten állapítom meg, hogy sorai inkább tükrözik „igazi” arcomat, mint az a kép, amelyet esténként a tükörben rövidlátó szememmel bámulok. Mire elolvasod ezt a szomorkás írást, amelynek minden oldalát személyiségem mélabús magánya járja át, talán már nem leszek, de bizonyos vagyok benne, hogy a sorok között te is megtalálod magad... mint a lenyugvó nap melegével átitatott csoportképen, amelyre titokban téged is odafestettelek... Gilgames napjának fényére vágyom. Aki mindent tudott, mindent látott és mindent megírt... Világítsa meg mindazt, amiben felismerni véltem önmagam.... ...egy ősrégi barlangrajz maradványa vagyok, amelyet nem tudott lekaparni a krumpliorrú ősanya és a szakállas barlanglakok... a Pharosz-szigeti világítótorony20 talapzatába vésett név vagyok, melyet gipsszel vont be a furfangos Szósztratosz... egy kiadatlanságra ítélt kézirat vagyok, amelyet állandóan javítgatni kell, s amelynek sorsa ezért éppolyan bizonytalan, mint a huzatos folyosón világító gyertyalángé....
