Irodalmi Szemle, 2006
2006/8 - POSONIUM IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ 2006 - Hogya György: Agyagtáblák (esszénovella)
Agyagtáblák átallátott hétszer hét burkon, mely elfödi a bölcsességet. A rejtett írást fölkutatta, betemetett nyomokra bukkant, emlékek rönkjét emelé ki a hajdankor özönvizéből; veszélyes, messze útra indult, melyre tudásszomj ösztökélte, s midőn megtért, úti kalandját időtálló táblákra véste. ” Mindent látott. Mindent hallott. Mindent tapasztalt. S mindent megírt... több mint négy és félezer évvel ezelőtt.... Mert Gilgames volt „az emberek legszelídeb- bike”. O nem emberek ellen harcolt, az ő ellensége a halál volt...., az ő célja a szeretet és a végtelen élet.... Talán éppen ő írta le először: „Látni fogják azt, akibe beleszúrtak.” Mert már akkor sejtették és vágyták az emberek megváltójának létét. Akkor még Dumu-zi volt a neve, az Örvény Fia, vagy pontosabban Dumu-zi-abzu, az Örvény Valóságos Fia. Mert először volt az örvény, és az örvényben, az őskáoszban benne volt minden... És innen már nincs tovább. Eddig hatolhat büntetlenül képzeletem, ezen a küszöbön túl már csak isteni megérzés vezérelhet... Talán újabb kétezer év kell ahhoz, hogy a lény, aki majd önmagára ismer bennem, és évezredeken át visszakacsintva annyira hasonlónak talál, hogy felvállalja közös történelmi-szellemi örökségünket, közelebb kerüljön ahhoz az első értelmes emberhez, aki meghatározója lett időtlen közös lényünknek. Amikor az Internetről „lehúztam” a Gilgames eposz különböző változatait (engem nyilvánvalóan a legrégebbi, óbabiloni - „hattáblás” és az akkád - „tizenegy táblás” változat érdekelt), nem számoltam azzal, hogy a Google-nak köszönhetően egy kattintással több ezer Mezopotámiában fellelt agyagtábla szövege közé kerülök. Egy ugyancsak elenyésző részüket, mint az Enuma elis, az Atrahaszísz-, Adapa-, Etana-, Anzu-eposz és hasonlók, ismertem már. A rengeteg sumer2 és akkád eposz között azonban érdekes módon egy a III. Ur-i dinasztia3 idejében élt szerző feljegyzéseire figyeltem fel. A lOxlOcm-es agyagtáblák ékírásos szövegének fordítását egy ismeretlen végezhette, az anyag ugyanis nem szerepelt sem a Rákos Sándor, sem a Komoróczy Géza, sem más ismert fordítók fordításai között. Számítógépem segítségével kinyomtattam az időszámításunk előtt több mint kétezer évvel élt La-taddár-ilu nevezetű férfi meglehetősen zavarosnak tűnő jegyzeteit, hátha sikerül őket egy összefüggő szöveggé varázsolnom. Sajnos- és úgy gondolom, ez nem a fordító hibája —, meglehetősen hiányos történet állt össze. A sok próbálkozás és szövegillesztés közben azonban feltűnt valami, ami számomra talán fontosabb, mint maga a történet: La-taddár-ilu, a III. Ur-i dinasztia kitanult írnoka meglepően hasonlóan gondolkodott, mint én. Szövegfoszlányainak bizonyos részei meglepően eltértek az akkor szokásos stílustól, ám ugyanak
