Irodalmi Szemle, 2006
2006/1 - Gál Sándor: Egy küzdelem emlékei (2) (Adalékok a Keleti Napló történetéhez)
Gál Sándor sam is - adminisztráció, gépelés stb. - vagyis egy kicsit könnyít mindennapi munkámon. De a lapszerkesztés, nyomdai ügyek, terjesztés, írások beszerzése, kegyetlenül igénybe vesz. A legfőbb baj, hogy nincsenek írások - főleg a vers és a rövidpróza hiányzik. Pótolom, ahogy tudom, ahogy lehet - kényszerhelyzet, tehát átvett írásokat is kénytelen vagyok közölni. De nincs más megoldás. Amíg ki nem alakul egy folyamatosan dolgozó törzsgárda, amelyre számíthatok, addig nincs jogom az érzékenykedésre. A Keleti Naplót meg kell gyökereztetnem, hogy megmaradjon. Iszonyúan kockázatos ez a vállalkozás, de nem térhetek ki előle - nincs jogom hozzá.” II A Keleti Napló fejléce alatt ez olvasható: „Független társadalmi és kulturális lap.” A lapindítás idején ezt valóságként értelmezni a legnagyobb jó szándékkal sem lehetett volna. Legfeljebb szándékként gondolkodhattunk felőle. A függetlenséggel ugyan semmi gond nem volt, ám a társadalmi és kulturális feladatát ez időben alig, vagy csak részben teljesíthette a Keleti Napló, hiszen egy-egy számának az anyagát a nehezen megszerzett írások milyensége és mennyisége határozta meg. Abból kellett lapot készíteni, ami volt. A rendszerváltozásnak ebben a szakaszában egyébként ismertebb toliforgatóink írásait - már ha írtak és nem politizáltak - a központi lapok folyamatosan felszippantották. Ezeknek a társadalmi és politikai körülményeknek a következtében - sok más egyéb tényezővel együtt - a lapszerkesztés abból állt, hogy azt közöltem, ami közölhető volt. Holmi előre megtervezett koncepció ebből következően szóba sem jöhetett. Különböző rovatok létrehozása is merő ábránd volt, hiszen ahhoz az egyes műfajok folyamatos szerzői jelenléte kellett volna. Legfeljebb annyit tehettem, hogy - már ha volt - verset, rövidprózát, egyéb publicisztikai írásokat úgy igyekeztem elhelyezni a lapban, hogy grafikailag valamiféle ívük legyen az egyes oldalaknak. Volt, amikor ez sikerült, volt, amikor nem. Amikor átvettem a lap szerkesztését, elsősorban azt szerettem volna elérni, hogy a Keleti Naplót az improvizáció zátonyai közül tereljem áttekinthetőbb vizekre. Elméletileg ez igen egyszerű lett volna, hiszen a már nyolcoldalas terjedelmű lap átlátható tervezési lehetőségeket, elgondolásokat biztosított. Az általam fontosnak tartott állandó rovatok kialakítása azonban egyáltalán nem volt könnyen keresztülvihető, mégpedig azért, mert ehhez folyamatosan a rovat(ok) műfaját jellemző írások kellettek volna. Hiába kértem verset, novellát, jegyzetet, karcolatot, riportot, recenziót, a kilencvenes évek elején ezek a műfajok, a társadalomváltozás zaklatott hónapjaiban szinte teljesen megszűntek. (Csak mellékesen: azóta is Csip- kerózsika-álmukat alusszák). E hétköznapi gondok ellenére igyekeztem a lapszerkesztésnek ezeket a belső dilemmáit fel- és megoldani. Természetesen ez nem ment egyik napról a másikra. Végül, ha nehezen is, de fokozatosan kialakult a lap alapkaraktere, amelyben az
