Irodalmi Szemle, 2006
2006/7 - Pomogáts Béla: Az irodalomnak vállalni kell az értékek pluralizmusát (esszé)
Pomogáts Béla Három magyar író A mögöttünk lévő négy kommunista évtizedben olyan írók, mint Nyíró József, Wass Albert és Márai Sándor eleve tiltó listára kerültek, müveiket legfeljebb az antikváriumok titkos raktáraiból lehetett - némi protekcióval - előbányászni, és persze az irodalomtörténet-írás is igen mostohán bánt velük. A hírneves, 1966-ban közreadott „spenót”, azaz a Magyar Tudományos Akadémia gondozásában készült A magyar irodalom története című kézikönyv hatodik kötete például különálló fejezetet közölt Balázs Béláról, Gábor Andorról, Komját Aladárról és Illés Béláról (József Attila, Nagy Lajos, Déry Tibor, Szabó Lőrinc, Illyés Gyula, Németh László, Tamási Áron és Radnóti Miklós mellett), de csupán néhány lapon intézte el Márai Sándor és Nyírő József munkásságát, és csupán néhány sort szentelt Wass Albertnek. Azóta nagyot fordult a világ, és ma Nyírő, Wass és Márai a legtöbbre becsült országos hírű klasszikusok sorában kapott helyet. Emlékszem, nyomban a rendszerváltozás után az Eötvös-kollégium igazgatója felkért, hogy egy továbbképzési programon résztvevő erdélyi magyartanárcsoport számára tartsak bármiről előadást. Vagy harminc érdeklődő és rokonszenves fiatal pedagógus fogadott, s én egy hirtelen ötlettől vezérelve megkérdeztem tőlük, hogy vajon hányan olvastak Nyírő Józseftől és Wass Alberttól valamit. Zavart csend volt a válasz, majd kiderült, hogy a harminc tanárból vagy heten találkoztak Nyírő és talán hárman Wass Albert könyveivel. így azután előadásom e két erdélyi író munkásságát próbálta egy óra leforgása alatt megvilágítani. Nagyot fordult a világ, és ma Nyírőnek is, Wassnak is két életműsorozata jut el az olvasóhoz, Nyírőé Debrecenből, majd Budapestről, illetve Csíkszeredáról, Wassé Budapestről és Marosvásárhelyről (a könyveit megjelentető magyarországi és erdélyi kiadó hosszú időn át perben is állott egymással). Nyírőnek szobrot állítottak Marosvásárhelyen és szülőfalujában: Székelyzsomborban, Wassnak a dunáltúli Bonyhádon, a Bukovinából először a Bácskába átköltöztetett, majd Magyarországra menekült székelyek „fővárosában” (miután a fővárosi önkormányzat az író budapesti szobrának felállítását nem egészen demokratikus körülmények közepette nem engedélyezte, tudniillik az ez ügyben összehívott szakértői testület állásfoglalását nem fogadta el, mondhatnám, minek akkor egyáltalán szakértői testületet felállítani). Márai Sándor művei pedig életműsorozat keretében és ezen kívül is igen nagy példányszámban kerülnek az olvasók kezébe, neki egyébként Budapesten, egykori lakóhelye közelében emléktáblája, szülővárosában: Kassán pedig (igen szép) szobra áll. De lássuk magukat az írókat: Nyírő Józsefet, Wass Albertet és Márai Sándort. Nyírő a leginkább népszerű erdélyi írók közé tartozott az 1945-ös korszakváltás előtt, művei mind az Erdélyi Szépmíves Céh, mind a budapesti Révai Könyvkiadó jóvoltából nagy példányszámban kerültek az olvasók kezébe, 1940-ben (Eszak-Erdély és a Székelyföld visszacsatolása után) a magyar országgyűlés tagja lett, és megkapta az egyik legnagyobb magyarországi kulturális kitüntetést: a Corvin-koszorút. Az ő elbeszélései nyomán készült a kiváló filmrendező: Szőcs
