Irodalmi Szemle, 2006

2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Tözsér Árpád: Kibillenő realizmus (előadás)

Tőzsér Árpád

koronázópalástnak használták. Gizella azóta főleg úgy él a képzeletünkben és emlékezetünkben, hogy udvarhölgyeivel palástot hímez, sőt esetenként akár a szövőszékhez is odaül.

Csakhogy Gizella palástja nem pusztán „ csodálatos művű hímzett textília ”, ha jobban megnézzük, látjuk, hogy az bizony kész világ-, nemzet- és családtörténelem, sőt ha úgy tetszik: irodalmi alkotás.

A keresztény Magyarország első évtizedeit, akárcsak a kor gondolatvilágát, apokaliptikus elképzelések jellemezték: világvége-hangulatok és Krisztus ezeréves országának a reménysége. Jeruzsálemet éppen elpusztította Hakim kalifa, de János jelenései „új Jeruzsálemet” ígértek. Gizella palástján az apostolok feje fölött bunkó mered, fegyveres alakok verik a tornyokat, Krisztus jobbján viszont építő mozdulatokat végző alakok sorakoznak. S az akkori, aktuális magyar történelemben ez a látomás, Jeruzsálem pusztulása és újjáépítése a pogány Magyarország pusztulásává és keresztény hazaként való újjáépítésévé értelmeződik át, a keresztény vallás szimbólumai a pogány káoszból kiemelkedő Magyarország pozitív utópiájává lesznek.

S még egy érdekes palástadalék:

A képen István, Gizella és fiuk, Imre herceg alakja nem az építők között, hanem az ún. mártírok vagy vezeklők között található. Ez a tény magyarázható a képet megkomponáló királyné szerénységével, keresztényi alázatával is, de valószínűbb, hogy az a tragédia motiválta, amely Imre éppen akkor bekövetkező hirtelen halálával érte a családot és a nemzetet.

Magyarázzuk azonban e mozzanatot akárhogy, elsősorban azt jelenti, hogy Gizella királyné nemcsak ügyes kezű hímző asszony volt, hanem a személyest és a közösségit, sőt a magyart és az európait érzékeny lélekkel, szinte a literátusok képzelőerejével összefogalmazó művelt ember, egyszóval: művész is.

Deo gratias.

Hála istennek, sikerült hát a valóságból átbillennem a művészetekbe, az irodalomba, a misztikába úgy, hogy azért közben az e világi hazánkról, nemzetünkről, irodalmunkról is szót tudtam ejteni.

Rövid ünnepi köszöntőmet azzal fejezem be, hogy most egy pillanatra mindnyájan billenjünk át a misztikából, a hősi múltból a kevésbé misztikus és kevésbé hősi jelenünkbe, s fohászkodjunk fel Gizellához: bár sikerülne a közeljövőben nekünk, mai magyaroknak is olyan - hazát, nemzetet, történelmet, irodalmat befogó - közös pozitív utópiát teremtenünk, s képzeletből, értelemből, hitből olyan, az elkövetkező magyar évtizedeket, évszázadokat beterítő koronázó palástot hímeznünk, mint amilyet ezer esztendeje ő, Gizella királyné hímzett a magyar nemzetnek.

Kívánok a tisztelt ünneplő közönségnek, a kedves veszprémi és nem veszprémi magyaroknak derűs, pozitív jövőképeket és békés, építő napokat, s a Gizella- napok még hátralevő idejére jó szórakozást.

(Elhangzott 2006. május 6-án Veszprémben, a Gizella-ünnepségek megnyitójaként)