Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Százdi Sztakó Zsolt: Tükörjátékok (elbeszélés)
Százdi Sztakó Zsolt mint aki nem erre a helyre számított. Nyilván álmodott, és most álom és valóság összefolyt benne. Ahogy ránézett, észrevette, hogy álmában kicsordult a nyála. Zavarba jött, mert a legszívesebben letörölte volna, de hátha a másik félreérti a mozdulatát.- Éhes vagyok! A lány arca egészen kipirult a melegtől, kivált hogy mindkét kabát rajta volt még. Az iménti felszólítást nem hagyhatta figyelmen kívül, ami olyan volt, mint egy kétségbeesett halálsikoly közvetlenül az éhenhalás küszöbén, így hát újból kint voltak az utcán, a hidegben, ami most még metszőbbnek tűnt a benti meleg után. A közelben volt egy kifőzde, ahova egyetemista korában ő is gyakran járt, mert ott olcsó és jó ebédeket kapott. Az utca egy helyen kiszélesedett, és utcazenészek játszottak, két férfi kísért gitáron egy nőt, aki cigánydalokat énekelt, előttük a földön egy kalap, amiben az adományokat gyűjtötték. A fiatal nő, inkább még lány, énekét tánccal kísérte, ami egyben a hideg ellen is védte, mert az öltözete meglehetősen hiányos volt. Ahogy a lábára pillantott, nem akart hinni a szemének, mert mezítláb volt, ráadásul még a közönsége is cserbenhagyta, mert ebben a hidegben alig állt meg valaki meghallgatni az énekét. Mikor őt meglátta, felcsillant gyönyörű, fekete szeme, mert megsejtette benne a közönségét, pedig csak egy pillanatra torpant meg, azért, hogy ösz- sze ne ütközzön egy férfival, aki elgondolkozva a földet nézte. Hirtelen, a dal közepén szakadt félbe az előző szám, és egy bús, szerelmi románcba kezdett, amit cigányul énekelt. Elővett egy bankjegyet, és a kalapba ejtette. Mindez alig fél perc alatt játszódott le, úgyhogy szinte meg sem álltak. Mikor már jó messzire voltak tőlük, még visszapillantott a lányra, aki már következő áldozatát szuggerálta. Nem tudni, hogy mindebből mennyit vett észre a lány mellette, és ha igen, vajon megcsalatásnak tartotta-e ezt a futó kalandot, mindenesetre hozzásimult, amitől pont úgy néztek ki, mint egy szerelmespár, és ő ettől zavarba jött, mert érezte, hogy ez más hozzábújás, mint az az órákkal előbbi hozzábújás. Az a hozzábú- jás a hidegről szólt, de ez a hozzábújás a birtoklásról szól. A macska szokott így a gazdájához dörgölőzni, amikor érezni akarja az otthon biztos melegét, hogy holnap is lesz valaki, aki a tálkájába önti a tejet. A nők voltak még ilyenek, mikor tudatni akarták a többi nővel, az esetleges vetélytársakkal, hogy ők vannak birtokon belül. O azonban mindig is kényes volt a függetlenségére, még anyjának se engedte meg, hogy szeretetével kisajátítsa, ami állandó konfliktusok forrása volt. Ridegnek, sőt hálátlannak kiáltották ki, amiért nem volt hajlandó a TÁRSADALMI NORMÁKhoz igazodni, ami a szabványosított fiúi szeretetben jutott kifejezésre. O ezeket az elvárásokat nem volt hajlandó visszaigazolni, mert már akkor belátott a paraván mögé. Ez persze csöppet se könnyítette meg a gyerekkorát. Aztán, szerencsére belépett a kamaszkorba, amikor a szülők szinte elvárják, hogy gyerekeiknek „furcsa” dolgaik legyenek, és őt ez mentette meg. Végül úgy oldotta meg a helyzetet, hogy az ország másik felében választott iskolát, és így lett kollégista, aki
