Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Százdi Sztakó Zsolt: Tükörjátékok (elbeszélés)
Százdi Sztakó Zsolt bejött velük, ám a másikat ez nem zavarta, hanem inkább ő is átölelte, és a kezét eltüntette kabátjának az ujjában. Miután beléptek a könyvtár előterébe, kellett a lánynak még pár perc, amíg felmelegszik. Megmászták a lépcsőt, és neki már melege lett, hogy le kellett vetnie a kabátját, de a másikat jobban átjárta a hideg, így aztán kabátját ráterítette a lányra. A könyvtárban rajtuk kívül alig páran voltak, jobbára diákok, akik ezt a helyet választották, hogy felkészüljenek a vizsgákra. Egyetemistaként ő is gyakran választott ilyen helyeket a vizsgaidőszakban, mert ezek a helyek szolgálták a legjobban az elmélyülést. Akkoriban gyakori látogatója volt a könyvtáraknak a város minden részében, és ekkor kezdte kategóriákba sorolni őket. A könyvtár minél puritánabb, ingerszegényebb környezetet tudott biztosítani, annál jobb osztályzatot kapott, mivel nem szerette, ha a tanulástól bármi is elvonja a figyelmét. Néha azonban nem térhetett ki az érdekes találkozások elől, hisz olyan fura alakok jártak oda, hogy az még az ő érdeklődését is fölkeltette. Egyszer például annyira belefeledkezett a tanulásba, hogy csak jó idő elteltével figyelt fel arra a szagra, amely gyerekkori emlékeket, az érett trágya bűzét juttatta az eszébe. Felemelte a fejét, és körbenézett a terembe a szag eredetét keresve. A hosszú asztal másik végén egy toprongyos alak ült, akin első pillantásra látszott, hogy hajléktalan. Bár csúcsidő volt, amikor a legtöbb olvasó van a könyvtárban, de még a szomszéd asztalnál se ült senki, hanem mindenki a terem másik részében zsúfolódott össze. A hajléktalant ez láthatóan nem zavarta, és elmélyíilten olvasott az előtte fekvő könyvből. Időnként felnézett, de akkor se vett tudomást a körülötte levő világról, hanem mereven nézett a semmibe, majd visszatért a könyvhöz. Többször nem látta, habár direkt azért ment vissza a könyvtárba, hogy találkozzon vele. Mindenesetre, még sokáig nem hagyta nyugodni annak a toprongyos hajléktalannak a személye. Vajon ki lehet, és mért került az utcára? Első novelláját is róla írta, ami egy újságban megjelent, egy elképzelt találkozásukról írt. A kölcsönzőpultnál egy lángolóan vörös, szeplőkkel pettyezett kamasz válogatott az előtte levő könyvhalomból, barátja pedig a már kiválogatott könyveket rendezgette, míg a könyvtárosnő a könyvtári könyvecskét kezelte. Beléptek az olvasóterembe, ahol mindössze egy szemüveges diáklány jegyzetelt az előtte levő könyvből. Szemüvegén megcsillant a fény, ahogy felnézett, mikor beléptek. Leültek az asztal végére, aminél a diáklány ült. A másik most szembe volt vele, így tulajdonképpen először adódott rá alkalom, hogy jobban megnézze. Vékony, szinte betegesen sápadt arcán rögtön szembetűnt vérpiros ajka, ami valami perverz érzékiséggel ruházta fel. Sose nézett egyenesen a szemébe, és ha ő kezdeményezte ezt, elkapta a tekintetét.- Mért keresed őt? A lány ránézett, zavartnak látszott.
