Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Százdi Sztakó Zsolt: Tükörjátékok (elbeszélés)
Százdi Sztakó Zsolt szánta magát, hogy buszra szálljon, mert ritkán szánta rá magát, hogy otthonról kimozduljon, még akkor se kellett kilépnie a házból, ha éppen zülleni támadt kedve, mert a földszinten egy vállalkozó menhelyet üzemeltetett az iszákosoknak. Általában havonta egyszer jutott eszébe, hogy most már illene társasági életet élnie, és ilyenkor a hajnali zárásig volt a menhelyen. Ezzel egy időre le is tudta polgári kötelességét, amivel a társadalom egyik tagjaként tartozott a társadalom többi tagja felé, aztán visszavonult remeteségébe, amit csak ritkán tört meg néhány okvetet- lenkedő idegen vagy barát. Néha azonban neki is ki kellett mozdulnia, és ilyenkor, mint legkézenfekvőbb módszert a város hatalmas távolságainak az áthidalására, a buszt választotta. Utazhatott azonban a napnak bármely órájában, bármelyik irányban is, a buszok mindig ugyanolyan zsúfoltak voltak, úgyhogy hamarosan az a kényszerképzete támadt, hogy a város lakossága egész nap mást se csinál, csak le és fel utazik. Ez ideig legintenzívebb szexuális élménye is egy ilyen zsúfolt, buszos utazáshoz kötődik. Történt egy hosszú utazás során, hogy a sokszor ismétlődő fel- és leszállások következtében egy bögyös szőke mellé sodródott. Nyár révén, a ful- lasztó kánikulában a másik testét csak egy lenge alig ruha fedte, és a testük egymáshoz préselődött, és ő egy idő után érezte, hogy férfiassága önállósítja magát, a- mit a másik is észrevett, mert elvörösödve pillantott rá, tekintetében néma könyörgéssel. Soha azelőtt, és azóta hasonló erőfeszítést nem tett, hogy testét uralja, és pánikszerűen előbányászott az agyából minden trükköt, amivel lelohaszthatná fic- kósságát. Az első adandó alkalommal pánikszerűen szállt le a buszról, közvetlenül a lány után. Most nem valószínű, hogy hasonló kalandban lenne része, lévén tél, kint dühöngenek a mínuszok, és az emberek az orruk hegyéig be vannak burkolva jó v astag ruháikba. Ok ketten a busz közepén álltak, egyik kezével a fogódzóba kapaszkodott, másikkal pedig a lányt tartotta, mivel ő nem volt elég magas, hogy a fogódzót elérje. Bár akkor se történhetett semmi, ha elesik, hiszen a tömeg fölfogta volna. Azt egyikük se tudta, hogy hova mennek, csak úgy találomra szálltak fel az első buszra, ami arra jött. Itt-ott már feltűnt néhány szemfülesebb utas csomaggal, amely vélhetően a karácsonyi ajándékot rejtette a gyereknek vagy valamelyik közeli rokonnak, bár az általános őrület még csak eztán kezdődik. Gyerekkorában még szerette ezt az ünnepet a maga meghittségével, amit persze akkor még nem tudott így megfogalmazni, de érzett, bár sose hitt a mesében a Jézuskáról, aki ajándékot hoz a jó gyerekeknek, és a karácsonyfát is a szüleik díszítik fel, árulta el gonoszkodó nővére, mielőtt még hihetett volna a csodában. Mostanra azonban a karácsony nem szólt másról, mint a minden utcasarkon bóvlit áruló árusokról, az ünnepi díszkivilágításról és a gyomorforgatóan giccses képeslapokról. Hát nem, köszöni szépen, ő nem kér ebből a virtuális ünnepből, és ezért
