Irodalmi Szemle, 2006

2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Tóth László: „Pozsonyban születtem, magyarnak születtem...” (esszé)

Tóth László ük előtte a sorsszerűség, az eleve-elrendeltetettség látomása („az ember nem megy, hanem alája csúsznak a neki kirendelt utak”). Ilyképpen az akropoliszi, olümposzi, Mont Blanc-i magasságok helyett a Peer Gynt-i síkban: a fennsík poros unalmá­ban, a halál mozdulatlanságában látja sorsa beteljesülését. Eredendő nyugtalansá­gát „ide-oda kapkodásnak” nevezi, melyet a „talajtalanságára”, a „vérösszetételé­re”, „negyedemberségére” vezet vissza, arra, hogy magyar (palóc), tót (elszlávoso- dott) és német (sváb) vér kering benne, s egyfajta biológiai determinizmust emle­get magával kapcsolatban, akin „alkoholista” anyai nagyapja (Péry Ferenc) „gő­gös, romlott fáradsága” ütközik ki. Erős akaratra van tehát szüksége ahhoz, hogy szembenézzen a helyzetével, mondván: „ha új életre bírna” szokni, „talán még em­ber lehet” belőle. „Sport, torna, kirándulás” - adja ki magának a tavaszra érvényes jelszót, úgy érezve, hogy ez „az utolsó terminus, hogy élete moslékba merült bár­káját” tiszta vizekre hozza. (S a következő parancsa önmagához: márciusban, tehát tizennyolcadik születésnapjára át kell esnie az első coituson.) Ilyen összefüggésben nem lehet véletlen, hogy ekkorra esik névváltoztatásá­nak ideje, s az sem, hogy írói névként a Peéry mellett döntött. Talán nem járunk messze az igazságtól, hogy ebben a névválasztásban, illetve névalakban - édesany­ja lánykori nevének egyszerű felvétele helyett, amire írónk eddigi életrajzírói egy­öntetűen hivatkoztak - egyformán benne látjuk a családjában megtagadott, s a megtestesült rosszként festett nagyapjához visszavezetett vérségi meghatározottsá­gának tudatát, valamint a naplójában többször hivatkozott ibseni drámahőssel való ifjonti azonosulását is, aminek fényében - illetve Péry István és Peer Gynt nevé­nek tükrében - fölvett neve, a Peéry jelenthet akár peeri-1 (azaz: Peer Gynt-it) is. Érdekes módon a Peer Gynt-i párhuzamot egy Csongor és Tiinde-idézetcsokor is előhívja a naplójában. Peéry értelmezésében a Csongor és Tünde Tudósa az embert emberré tevő léleknek az istent felelteti meg. S a Tudós szavaiban megfogalmazó­dó lélek- és énkeresés tizennyolc éves fiatalemberünkben a Peer Gynt-i nyugtalan­ságot, tapasztalatot zengeti meg (Vörösmarty harminchét évvel az ibseni műremek előtt írta a Csongor és Tündét!) a magyar romantikus „A lélek! Ami emberré te- szen”-jére, illetve „Én én vagyok”-jára írónk saját olvasatában a gynt-i „Isten-bé- lyeges ént” rímelteti rá (Peéry Ibsen főalakjának a naptárlap tetejére írt nevét nyíl­lal rendeli hozzá a drámának ezt az asszociációt kiváltó mozzanatához: „A lélek! ami emberré teszen, / Azt mondom annak...”) A nyári gombaszögi tábornak már Peéry az egyik hangadója, s innentől kezdve Balogh Edgár mellett - kicsit vele is rivalizálva - egyértelműen övé a ve­zérszerep (egyik, Fábrynak írt 1930-as levelében például bevallottan azért vállalta el a Sarló pozsonyi szervezetének vezetését, hogy „liquidálhassák” Balogh Edgár „prágai centralizmusát”. Egyidejűleg nagy rössel veti bele magát az egyetemi élet­be, egyetemi munkába. Volt például egy 1929-es szemináriumi szakdolgozata, melynek szövegét ugyan nem ismerjük, csupán egy újsághírből van róla tudomá­sunk, amelyben írónk Molnár Ferenc Játék a kastélyban, illetve Olympia című da­

Next

/
Oldalképek
Tartalom