Irodalmi Szemle, 2006

2006/6 - SZEMTŐL SZEMBEN - Juhász Dósa János: „...közéleti szenvedély nélkül nincs újságírás, de irodalom sem” (beszélgetés Mács Józseffel)

Születésnapi beszélgetés Mács Józseffel- Nincs kitalált történetem. Amit írtam, annak legalább valóságmagja van. Hadd idézem itt egykori Új Szó-s kollégámat, Bátky Lászlót: „Kitalálni? Amikor a téma a porban hever, s mi rajta taposunk?” Az Adósságtörlesztés Szekeres Bálintjával annak idején Décínben találkoztam, ahová kimentem, hogy kitelepített magyarokkal találkozzam, mert tudtam, hogy nemcsak Pozsonytól keletre kellett a magyarokat keresni, hanem nyugatra is. Akkoriban a Csemadok is azt az elvet vallotta, hogy a kitelepített magyarokat felejtsük el. Décínben szálltam le a vonatról, s nem sokáig kellett keresgélnem. Ahogy bekopogtam, egy idősebb nő ült az asztalnál, a térdén a Biblia. Jó napot! - köszöntem rá, s filmezni kellett volna az arcát, ahogy az derűsre változott, hiszen még a fiával sem mert magyarul beszélni, mert a menye nem nézte jó szemmel. „Rozsnyóról így jöttem el ide, megnémulni...” Egy kávéházban ültünk le a fiával beszélgetni, s hazafelé a lakásáig irredenta nótákat énekeltünk (Tintaceruzával írott tábori levél, Volt egyszer egy hadnagyocs- ka). Később rendszeresen leveleztünk, s szinte minden levelében azt írta, hogy a honvágy elviselése kibírhatatlan. „A napok még elviselhetők, mert a munka nem engedi meg a múltba járást, de ha lehunyom a szemem, akkor lesz elviselhetetlen”- írta. Mivel csokigyárban dolgozott, évente küldött az ünnepekre egy-egy csokit is. Később hallottam, hogy mégis sikerült hazaköltöznie, s amikor a fiával motorbiciklivel hazajöttek, összeütköztek egy másik motorbiciklissel, s szörnyethalt.

Megírtam a család tragédiájáról a riportot, aminek igen szirupos lett a címe (Csak még egyszer ereszd el a kezem, szülőföldem), de sem Egri Viktor, sem Lőrincz Gyula nem merte leközölni. Lőrincz csak ennyit írt a kéziratra: „Szép írás! Szép a stílusa is, de... Mács a magyarok szívét akarja facsargatni. Veszünk, pusztulunk, mint oldott kéve, széthull nemzetünk. Nem ajánlom!”

* Az Adósságtörlesztés, ahogy Dobos Földönfutókja is, a kitelepítések, a re- szlovakizáció sötét korszakát idézi. De mintha az 1968-at követő évek máig sem nagyon jelentek volna meg a szlovákiai magyar irodalomban. Az Öröködbe, Uram negyedik része, amely 1987-ben zárul, és csak jelzésszerűen foglalkozik a korszakkal. Várhatjuk még, akár öntől, hogy feldolgozza ezt a korszakot?- Abban az állapotban vagyok, hogy mostanában se nem írok, se nem olvasok. A Trianon harangjai óta egy sort sem írtam le, ugyanis komoly szemműtét előtt állok, és bár vannak terveim, nem szeretném, ha a műtét félbeszakítana egy komolyabb munkában. S hadd valljam be azt is, hogy igencsak megviseltek az öt évvel ezelőtti ünnepségek, hiszen állandóan stresszben voltam, hogy mit mondanak rólam, és főleg hogy mit hallgatnak el. S a sok depresszió és stressz oda vezetett, hogy kiderült: magas vérnyomásom van, amely már életem végéig el is fog kísérni.

* Hogyan látja a szlovákiai magyarság helyzetét 2006-ban?- Elméleti odafigyelés van a szlovákiai magyarság dolgaira, ami nagyon jó, politikai már kevésbé, szenvedélyes közéleti odafigyelés még kevésbé. Hegyén-há-