Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - KÖSZÖNTJÜK KONCSOL LÁSZLÓT 70. SZÜLETÉSNAPJÁN - Szeberényi Zoltán: Őrző a strázsán
Koncsol László köszöntése irodalmi-művészeti és közírói esszé, az elemző-boncolgató, interpretáló kritika lett a fő, leginkább kultivált műfaja. írásait kezdettől fogva a finom megfigyelések iránti érzékenység és elemzőképesség s az irodalmi köreinkben szokatlan zenei tájékozottság jellemezte. A modern magyar esszéirodalom legjobb hagyományait követve igyekezett kidomborítani a műfaj eredeti kísérleti jellegét. A hatvanas é- vek folyamán különösen intenzív kritikai-esszéírói tevékenységet fejtett ki. Főként a lírától átitatott, erősen kísérleti jellegű, nem a részletek sokaságát felvonultató, hanem a jelenség egész összefüggéseit elemző-feltáró esszétípust, kritikai tanulmányt műveli. Különösen a költészet, a vers elméleti-esztétikai, főként zenei vonatkozású kérdéseiről szól tájékozottan, s kiváló müérzékkel. Figyelme leginkább az általános irodalomesztétikai kérdések mellett a cseh/szlovákiai magyar irodalomra irányult, de szorgalmas szemlélője az egyetemes és a határon túli magyar irodalmaknak is. Munkásságából kiemelkednek a Fábry Zoltánról írt tanulmányai, irodalmunk kereszt- és hosszmetszetét bemutató esszéi, kimunkált versízlésről, anyagismeretről és fejlett zenei műveltségről tanúskodó műelemzései. Tanulmányait összefoglaló, több mint féltucat kötetének egyik legfontosabb hozadéka éppen az olvasói ízlés, a versértés, az értékek közti eligazodás fejlesztésében rejlik, írásainak az alkotói szubjektumtól való átitatottsága, ikonitása, belletrisztikus jellege Koncsol adottságainak egy újabb oldaláról tanúskodik. Már a pályája elején próbálkozott a szépirodalommal. Egy novellával szerepelt a Szlovákiai magyar elbeszélők (1961) című antológiában, s bár Fábry „elfogadhatónak” minősítette írását, további szépprózai kísérleteinek nem találni nyomát. Szépírói hajlamait műfordítóként gyümölcsöztette. írásainak ismeretében nem keltett meglepetést a szlovákiai magyar írásbeliség figyelői számára, hogy kiváló tolmácsolója lett a kortárs szlovák és cseh irodalomnak, de angolból és más nyelvekből is fordított. Annál nagyobb meglepetést váltott ki, mikor az addigi esszéíró és prózafordító magas színvonalon, adekvát művészi formában tolmácsolta Valentin Beniak válogatott verseit a magyar olvasók számára. Ekkor még senki sem sejtette, hogy a sikeres versfordítás egy műfaji metamorfózis előjele. Nyilván a versfordítással kapcsolatos műhelyproblémák sikeres megoldása ébresztette fel lírai, költői hajlamait, a ritmika i- ránt érzett rendkívüli adottságait. Ezt tudatosítva az egyetemes magyar irodalomban is egyedülálló kísérletbe kezd. „Poétikai iskolát” indít a Hétben (25.évf. 5.sz.) Változatok címen. Indítékairól és céljáról maga tudósít: „...poétikai iskolát írok azoknak, akiket érdekelnek a költészet műhelytitkai. Példám Bartók hatkötetes Mikrokozmosza volt: ő vezeti be gyermekeinket, de a felnőtteket is ilyen módon, külön erre a célra komponált zenei minták segítségével, tehát élményszerűen a zenei szerkesztés alapelemeibe és fogalomvilágába... Azt kellene megmutatnia, hogyan viselkedik egy lényegében változatlan motívumanyag a legkülönbözőbb régi és új versformákban, illetve hogy mit tesz hozzá a motívumhoz színben és hangulatban, és mit vesz el belőle ez vagy az a variáns.” Bevallása szerint nem művészi élményt, hanem verstani problémák iránti érdeklődést kívánt kiváltani. Bevallása
