Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - KÖSZÖNTJÜK KONCSOL LÁSZLÓT 70. SZÜLETÉSNAPJÁN - Németh Zoltán: A dolgok negatívja
Koncsol László köszöntése zért, hogy a valóban fontos alkotások kiemelkedjenek ebből az óriási szürke masz- szából? Döbbenten hallgatom, amikor egy író fitymálva beszél egy bizonyos év honi könyvterméséről, amelyben olyan könyv volt található, amely a legjobb első kötet díját kapta Magyarországon, és amely az elsőkötetesek európai fesztiválján Magyarországot képviselte... Döbbentem látom, és nem egy könyvről van szó, hogy miközben fontos magyarországi lapok közölnek pozitív kritikát Szlovákiában megjelent könyvekről, addig nálunk teljesen visszhangtalanok maradnak. Megdöbbentő látni és olvasni, hogy milyen álságos toleranciával viseltetnek egyesek a kezdő költők, írók iránt, mások kötelezően megtanulandó nevekről beszélnek, miközben néhány év elteltével már szinte mindegyikük felhagy az írással. Soha nem volt ilyen jó dolguk a pályakezdőknek. Alig néhány publikációval már kötethez lehet jutni, és nagyon kicsi a valószínűsége egy negatív kritikának. Sőt: milyen jó üzleti fogás a tehetséges fiatalokra hivatkozni, valamint általában: a dilettánsok kapcsán eltérő kánonokról beszélni. Megdöbbentő, hogy olyan irodalomtörténetinek beállított kötet is megjelenhet, amely hemzseg a filológiai pontatlanságoktól, hibáktól, ajelölt és jelöletlen idézetektől. Megdöbbentő hallani, hogy egy negatív kritika után a megbírált körbetelefonálja ismerőseit, hogy írjanak a kritikus ellen. Megdöbbentő, hogy mennyire toleránsán viselkedünk a gyenge művekkel szemben, amelyek jobb helyeken meg sem jelenhetnének: nálunk szinte azonnal publicitást nyernek, és biztosan akad egy „irodalmár”, aki be is mutatja - az irodalmi lapok vagy a heti- és napilapok valamelyike pedig biztosan megjelenteti, hiszen o- lyan kevés az irodalomkritika... így kerül egymás mellé ugyanazon az oldalon értékes és értéktelen, és még az értéktelen jön ki jobban a dologból, hiszen egy ismerős bizonyosan pozitívabb képet fest a kötetről. Megdöbbentő, hogy ha valaki karakteres véleményt képvisel, mennyire megengedőnek érzik egyesek az argume- nálás helyett a kioktatást. Megdöbbentő, hogy négyszemközti beszélgetésekben milyen alapos, kimerítő vélemények hangoznak el a legelismertebb írókról, költőkről is, aztán jön egy megrendelt kritika, esetleg évfordulós köszöntés, és a megsemmisítő negatív vélemény hirtelen pozitívvá válik, sőt. Az pedig egyenesen botrányos, hogy irodalmi viták csak a pénzelosztó bizottságokban folynak, és ott sem az érték, a visszhang, a recepció számít (ha hazai nincs is, de legalább a magyarországi), hanem a mindenkinek jusson valami logikája. Az pedig a lehető legbotrányosabb, hogy évek óta nem találkoztam egyetlen hazai folyóiratban sem negatív kritikával. Paradicsomi állapotok. Ergo: csupa géniusz él kies hazánkban, töménytelen mennyiségű zseni. Nem tudom, hogy azért jött-e létre ez a helyzet, mert elhagyták ezt az irodalmat az olyan tekintélyek, mint Koncsol László, esetleg másért, de tény: nagyon érződik a hiánya. Erről akartam beszélni, és arról, hogy éppen ez a hiány mutat meg valamit a dolog negatívja felől. Minden bizonnyal elszalasztott lehetőség volt az, hogy a kilencvenes évek elején nem tért vissza az irodalomba, és nem folytatta a pályát ott, ahol elkezdte. Még azt is meg merném kockáztatni, hogy a köny-
