Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - Bodnár Éva: Csilla és Péter története (elbeszélés)
Csilla és Péter Csilla az intézményben töltött magányos órákat rajzolgatással töltötte. Amikor Márta néni először látta az alkotásokat, teljesen megdöbbent. Tudta, hogy a lánynak nagyon jó a kézügyessége - sokszor elnézte, ahogy a parkban a rajzfüzete fölé hajolva csendben dolgozik, de arra, amit látott, nem volt felkészülve. Csilla olyan élethű képeket készített, hogy az asszony nem akart hinni a szemének. Minden, amit papírra vetett mégis annyira félelmetes volt, hogy végigfutott a hátán a hideg. A portrékról soha senki nem mosolygott vissza a szemlélőre. Az arcok egytől egyig félelmet, keserűséget és fájdalmat fejeztek ki. És még valamit: a reménytelen magányt. Ez any- nyira szíven ütötte Márta nénit, hogy megpróbált egyre közelebb kerülni a lányhoz, és mindenben segítette a későbbiekben. Az asszony rámosolygott a lányra, majd néhány másodpercre magára hagyta. Határozott léptekkel a fiatal művésznőhöz sétált és mondott neki valamit, amit Csilla nem hallhatott, de a mozdulatokból és a lány tekintetéből gyanította, hogy ővele kapcsolatos a dolog. Márta néni odatolta a kerekes széket a szökőkúthoz, egy rajzkészletet nyomott a lány kezébe, majd leült vele szemben egy székre. Csilla bizonytalanul nézett a kíváncsi arcokra, kezében megremegett a rajztábla, de amikor a művésznő bólintott, rajzolni kezdett. Először nagyon nehezére esett az összpontosítás, de kis idő elteltével teljesen belefeledkezett a munkába, megszűnt számára a külvilág. Csak a feladatra összpontosítva, megállás nélkül dolgozott, míg el nem készült a mű. Ekkor lassan megfordította, majd felemelte a rajzot. Fel sem tűnt neki a döbbent csend. Ő minduntalan csak Márta néni arcát bámulta, azt a kedves arcot, amelyet annyira szeretett, a- mely oly sokat jelentett neki... és nem értette, hogy most miért folynak rajta a köny- nyek. „Valamit elrontottam... Megbántottam...” - suhant át az agyán, de ekkor már ott állt előtte Márta néni, megfogta a kezét, és azt suttogta: „Köszönöm.” Ekkor már mosolygott, a könnyein át, hisz soha nem kapott még ilyen szép ajándékot. Az emberek tapsoltak, a művésznő gratulált és megígérte, hogy meglátogatja őt az intézetben. Néhány nappal később Csilla levelet kapott, amelyben az ifjú művésznő beszámolt arról, milyen elismerést arattak a lány rajzai egy festőiskola vezetője előtt, akinek különösen tetszett egyik grafikája A rajz, amely egy önfeledten mosolygó tiszta tekintetű asszonyt ábrázolt egy szökőkút előtt, akinek haja fényesen ragyogott a délutáni napsütésben. Csilla azt a művészt várta éppen azzal a boldogsággal, hogy végre már ő is tartozik valahová. PÉTER Az ősi családi ház a vidékre oly jellemző alacsony dombok által védelmezett völgyben állt. A virágtengerrel körülvett egyszintes épület szerény külseje hívogató, meleg családi fészket sejtetett. A ház előtti veranda faládáiban gondosan ápolt virágok sütkéreztek a délutáni napsütésben. A vakítóan fehérre meszelt falak, a sötétzöld zsalugáterek és a fehér fa
