Irodalmi Szemle, 2006
2006/6 - Bodnár Éva: Csilla és Péter története (elbeszélés)
Bodnár Éva r Csilla és Péter története CSILLA A park fái alatt üldögélve mindig kellemesen telt az idő. Ha tehette, és az időjárás is kedvezett, mindig kijött. Olvasott, vagy egyszerűen csak elnézte az ide-oda futkosó gyerekeket, s az egész napi jövés-menést. A nap cirógató, meleg sugarai kellemes érzéssel töltötték el. Ilyenkor teljes szabadságot érzett - valahol messze maga után hagyva az intézet súlyos falait, egykedvű és unott hangulatát. Megváltás volt számára ez a kis zöld övezet, ahol minden mozzanatra felfigyelhetett, és rögzítette azokat agya fotocellájában. Sejtelmes képek voltak ezek, vágyait egybefonva újra meg újra álmai részévé váltak: boldoggá téve e kis szívet, mely az éjszaka leple alatt könnyezte ki fájdalmait... Csilla ezen a napon nem vitt könyvet magával. Tudta, hogy nem lesz ideje az olvasásra. Szíve vadul vert börtönében, és bármennyire is igyekezett, nem tudta leplezni izgatottságát. Várt valakit, és ez teljesen felvillanyozta. Két éve is elmúlt már, hogy a szülei lemondtak róla. Csilla akkor alig múlt tizenkét éves. Álmokat szőtt, tele volt tervekkel, vágyakkal... Megfojtották benne. Ködös tavaszi reggelen jött érte a kocsi. A gondozó papírokat mutatott, majd közölte, hogy a tűrhetetlen családi állapotok miatt Csillát állami gondozásba veszik. Ő ebből semmit sem értett, csak azt látta, hogy az apja kihozza a csomagokat és szó nélkül visszamegy a házba. Az anyja a kezét tördeli, de láthatóan megkönnyebbülést jelentett neki ez az egész helyzet. Mégcsak el sem búcsúztak tőle! Csilla az egész utat végigbőgte. Dacos és agresszív volt az ápolóval, s ha tehette volna, legszívesebben kiugrik az autóból. De nem tehette! Ekkor már három éve volt béna mindkét lába. Ártalmatlannak tűnő játék közben megcsúszott a domboldalon és rázuhant egy viharban kettétört tölgyíárönkre, amely szó szerint felnyársalta. Számára ekkor véget ért minden játék. Hónapokig feküdt kórházban, de nem tudtak rajta segíteni. Azóta a tolószék jelentette számára a mozgást, és a könyvek az egyetlen örömforrást. A mozgássérültek intézete egy park kellős közepén, egy régi kastélyépületben kapott otthont. Több mint száz kilométert autóztak, de Csilla számára még a legkisebb távolság is leküzdhetetlen akadálynak bizonyult. Amikor a nagy kovácsoltvas kapu becsukódott mögöttük, szinte biztosra vette, hogy végleg elszakadt az otthonától. Csilla ezt a tényt barátságtalan arccal vette tudomásul, s csak akkor enyhült meg
