Irodalmi Szemle, 2006
2006/5 - SZEMTŐL SZEMBE - Ivan Strpka: „Nem mi sajátítjuk el a klasszikus irodalmat, az sajátít el bennünket...” (Beszélgetés Valér Mikula professzorral)
SZEMTŐL SZEMBEN könyvtára a maga kiadói műfaján belül az ún. magasabb standard szintjét képviselné. Ez azt jelenti, hogy nem vesszük át automatikusan az eddigi kiadásokból a szöveget, hanem ahol szükséges lesz, összevetjük a folyóiratbeli közléssel vagy a kéziratváltozattal (persze csak kivételesen, tekintettel korlátozott anyagi és időbeli lehetőségeinkre), s természetesen, ha szükséges lesz, kiigazítjuk a szokásos szöveg- szerkesztői elveknek megfelelően. Ahol több szövegváltozat áll rendelkezésünkre, megpróbáljuk megtalálni az optimálist, s ilyen értelemben, ha úgy tetszik, kanonizálásra terjesztünk fel egy hangzást. A lényeges beavatkozásokat az összeállító jegyzetében feltüntetjük. A könyv súlypontját a szerző szövege adja. Többségében életmű-válogatásról lesz szó, de ahol a terjedelem megengedi, tehát elsősorban költők esetében, a teljes lírai életművet tervezzük kiadni - az első évben Safárik, Krasko és Válek kerül így sorra. Az életmű árnyalása végett a szerző más szövegeiből (cikkeiből, esszéiből, leveleiből, naplójából, prózaíróknak verseikből, költőknek prózai műveikből) is emelünk be részleteket. A következő részt a szerzőről szóló írások alkotják. Minden szöveg bibliográfiailag azonosítható lesz, többségükhöz rövid összeállítói jegyzet is tartozik. Ennek része lesz az elavult vagy régies kifejezések magyarázata, de elsősorban azoké az irodalmi és művelődéstörténeti összefüggéseké, melyeket a mai fiatal olvasó hiába keresne az interneten. A szerzőt és életművét egy bio-bibliográfiai kalendárium is bemutatja, míg az utószó az összeállító egyéni nézőpontját kínálja. A kötetet képanyag zárja. Mindebből, azt hiszem, kellően kitetszik, hogy a sorozat előzékeny lesz az olvasóhoz, miközben meghagyja neki a választás szabadságát: lesz, aki csak a törzsszöveget olvassa el, más a jegyzeteket is, melyek elmélyíthetik a tárgykörben és további dolgozatokhoz irányíthatják. Elképzeléseink szerint minden kötetben kell lennie valamilyen újdonságnak, még ha apróságnak is, amit a francia „inédit”-nek nevez, olyan résznek, mely eddig kiadatlan volt, vagy ténynek, mely nem volt ismert. * Milyen a tanulmányok nyelvezete?- Nem tanulmányok ezek, hanem utószók, s ez megszabja stilisztikai jellegüket is. Az összeállítót az esszéisztikus megfogalmazásra sarkalljuk. Az utószónak nem az a szerepe, hogy megmagyarázza a válogatás elvét (ez a kiadói jegyzet dolga), hanem hogy az összeállító személyes szemszögével ismertesse meg az olvasót azt követően, hogy az előző fejezetekben elvégezte munkája „objektív” részét, tehát kellően felkészítette az olvasót a szöveg megértésére és a saját véleménye kialakítására. Az utószónak vitára való felhívásnak kell lennie, nem használati útmutatásnak, ezért is utó-, nem pedig előszó. * Feltételezhető, hogy ez a sorozat átértékeli a szlovák irodalom történetét, eddigi felfogását, értékeit? Miben és mennyiben?-Nem akarunk átértékelni - „átértékelni” az ötvenes évek elején fellépő forrófejű irodalomtörténészek kezdtek, s kitartottak e szándékuk mellett fél évszáza