Irodalmi Szemle, 2006
2006/5 - Duba Gyula: Emlék és regény (esszé)
Emlék és regény lágtól elzárt faluban, kristálydetektoros rádiója folytán a nép informátora lehet, a hírek birtokában sámánszerű, tudja, mi történik a nagyvilágban, mi lesz a faluval és lakóival. Az emberek nem tudnak sorsukról, csak hogy máshol intézik, ki tudná, milyen értékek és törvények folytán, milyen erők hatására döntenek róluk! Egyszerű helyzeteket és élettényeket emelt szimbólumokká a történelem. Az emberi dolgok mellett magát a természetközelséget is! A sorsok alakulásában a természetnek a szokásosnál is nagyobb szerepe lehetett, közegében az ember erényei, tetteinek szépsége vagy rútsága, jellemének értékei szabad pompájukban érvényesültek. Ma a természetközelség eszménye keserű reminiszcenciának, hiábavaló, ám indokolt nosztalgiának tűnhet fel. Bár alig hat évtized telt el azóta, egy felnőtt ember nem is hosszú élete! Arra azonban módot adott, hogy ez a nosztalgia az emlékezés realizmusában, valós irodalmiságában és hitelesen tündököljön. Az ívnak a csukák lírájának egyik összetevője lehetett az a minőség, amit Bárczi Zsófia a második kiadás utószavában „a legszemérmesebb lírai műfajnak, évszakköltészetnek” nevezett. AZ ASZÁLY LÍRAISÁGA Valaki megkérdezte, hogy az ívnak a csukák után miért írtam még egy regényt ugyanarról a korról, az Aszályt? Kérdése, fiatal tanítónő volt egy iskolai irodalomórán, meglepett és elgondolkoztatott. Egyenes kordésére nem is volt határozott válaszom. Valahogy úgy feleltem, hogy azok az évek oly mélyen élnek bennem, emlékük annyira fontos számomra, hogy szükségesnek éreztem tágabb szempontból és frissebb, mintegy avatottabb szemlélettel vizsgálni és felidézni a kort. Válaszom helytálló volt, ám közelről sem teljes! A kérdésben rejlő problémához inkább csak közelít, de nem magyarázza sem teljességében, sem részleteiben. S ez a megválaszolatlanság, mintegy nyitottan hagyott üresség, azóta is foglalkoztat. Elérkezett az ideje, hogy - az alábbiakban - próbáljak rá választ keresni! A két mű megírása - megjelenése közt mintegy évtized telt el, 1977-től 1989-ig. Később úgy alakult, hogy mindkettő egy-egy trilógia kezdő kötete lett. Az ívnak a csukákat az Örvénylő idő követi (1982-ben), majd a Halódó parasztvilág (2001). Az Aszály után az Álmodtak tengert I. II. jött (1993-1994), a trilógiát a (kissé rendhagyó) Téli áradás zárja 2002-ben. A műveket úgy jellemezhetnénk, hogy míg az első trilógia a szlovákiai magyar falu (Füzesnyék) regénye, a második a hazai magyar értelmiség története, aki Atagyarmata faluból indult, sorsa jellemző a kisebbségi magyar életre. A fővárosban él, kultúraszervező és közösségi szószóló lenne, változó esélyei és szerény eredményei jellemzik a kort s a történelmet. A két regényfolyam szorosan összefügg. Előfeltételezik egymást, mintegy átjárás van köztük és lelki-szellemi azonosság. Talán nem is a szerzői szemlélet és az emlékezés valóságanyagának természete teszi, hanem méginkább a kisebbségi élet motívumrendszere, belső összefüggései és egyensúlyának labilis természete.
