Irodalmi Szemle, 2006
2006/5 - Aich Péter: Jancsi, Juliska, a farkas és a többiek (elbeszélés)
Aich Péter ajándékozta a zsebében felejtett cukrot, ez a kislány elefántcsonttoronyban él, gondolta fejcsóválva, nem úgy, mint Piroska, ki tudja, merre kószálnak gondolatai, s gyengéd atyai érzelmekkel megrakva folytatta útját a vadőrzés és erdővédelem ügyében, vigyázva, nehogy megbotoljon, amíg látják, a gyaloglás fárasztó ugyan, ám egyúttal erőnlétben tartja, ezt fokozandó tornászott is az erdész bácsi, önérzetes volt, hiába, tulajdonképpen nem adta föl a reményt, hogy talál még magának egy szép ifjú feleséget, ez tartotta benne a lelket, nyájas modora több tisztelője érdeklődését keltette föl, de annyira öregnek még nem tartotta magát, válogatósán könyvelte ezt el, akárkivel azért mégsem, legföljebb elhanyagolt feleségekkel tett kivételt, aki úgy megégette már magát mint ő, az bizony óvatos lesz, meg aztán, amennyiben nem az elhanyagolt feleségekről volt szó, az érzelmek tisztaságában hitt, bár valószínű, hogy e hite félrevezette némileg, Jancsit is azért szerette, mert gorombasága mögött megsejtette érzékeny lelkét, egy férfi nem lehet hitvány gyönge báb, siránkozó fehémép, kifelé legalább, majd idővel rájön, hogyan kell gyöngédnek lenni, ha egyéb nem, a szerelem biztosan megtanítja rá, a virágok ellen folytatott irtóhadjárat, ez a burkolt bosszú, liliomtipráshoz hasonló, persze végképp nem tetszett a természet hivatalos őrének, még szerencse, hogy kinő az újra, bár akkor is fölösleges, ugye, egyébként ez volt, amit Farkas úrban tisztelt, a természet iránti korrektségét, noha pislákolt benne némi gyanú, mármint hogy nem ez a lényeg, hanem Farkas úr reálérzéke, üzleti beállítottsága, akinél a kétszer kettő mindig négy, s ha nem ilyen az eredmény, nem foglalkozik tovább a dologgal, emiatt nem értette, miért vihog, ha Piroskával beszélget, csak úgy tudta megmagyarázni, hogy ez a csupa életkedv lány kisugárzása még egy ilyen behemót számító emberre is pozitív hatással van, ami új fent abban a meggyőződésében erősítette meg, hogy Piroska bizonyára jó feleség lenne, mellette megöregedni sem lehet, na de hív a kötelesség, az erdész bácsinak indulnia kellett, megállt még Juliskánál, egy-két szót váltott vele, megkínálta a zsebében felejtett csokival, a krokodilusok száma stimmel, olyan hálásan nézett rá ez a nagy szemű lány, egy kis öröm neki sem árt, gondolta az erdész bácsi, ha már ide van ítélve erre a partra, észrevette ugyanis, hogy a lányból sivárság kígyózik a messzi világba, meglehet abba, amelybe a krokodilusok miatt aligha jut el. Variáció Az erdész bácsi délceg férfiú volt, aki meglett korára is iijúnak érezte magát, meglehet ezt csak ő maga vélte így, s egyúttal tett is ezért, aminek következtében e- lég korán kinyiffant, azaz nem ment az már úgy, mint amikor még valóban ifjú volt, igaz, némi tapasztalatra és technikai fogásra szert tett, ezzel el tudta odázni a kinyif- fanást, utána pedig uzsgyi az erdőbe, hív a kötelesség, ugyebár, mert hát mit is tegyen, kárpótolta magát ugyan, ahogy lehetett, erdőterülete elég nagy volt, hogy több helyütt szövögesse hálóját, de csak arra tellett, hogy a helyi szükségleteket kielégítse, habár szép álmairól nem mondott le, meglehet épp ez volt, ami egyre tovább űzte, saját árnyékát kergetve, s az elől futva, alapjában véve ő is álmodozó típus volt,
