Irodalmi Szemle, 2006
2006/5 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (6) (Móricz Zsigmond, tanulmány)
Grendel Lajos teszik egészen tönkre, arra magyarázatul egyvalami szolgálhat csupán, mégpedig elementáris írói tehetsége, amely nemcsak a drámai konfliktusok ábrázolásának intenzitásában kulminál, hanem áthatja prózája kevésbé fontosnak tűnő epizódjait és a mellékszereplők plasztikus megjelenítését is, különösképp párbeszédes jeleneteiben. Férfi és nő drámájáról nála mélyebben és meztelenebből magyar író korábban még nem szólt. Legjobb regényeinek izzását éppen az adja, hogy nem áll meg a társadalmi feszültségek ábrázolásánál, hanem ezt a feszültséget átviszi hősei intim világába is. Férfi és nő viszonya sok művében élethalálharc, egymáshoz nem illő, de az élettől egymás mellé sodort, egymásnak sem alkatilag, sem gondolkodásban, sem temperamentumban meg nem felelő személyiségek feloldhatatlan konfliktusa. Ezzel teszi müveit alkalmassá arra, hogy azok aránylag rövid terjedelmük ellenére is a totális ábrázolás érzetét keltsék az olvasóban. Parasztromantika, parasztrealizmus. Valami makacs babona folytán Móric- zot ma is sokan parasztírónak tartják, holott legalább annyira volt az úri középosztály, a kisvárosi intelligencia és a dzsentri írója is. Sőt, ez utóbbi társadalmi környezetben játszódó regényei művészileg kiegyensúlyozottabbak és nem modorosak, ami a paraszti témájú regényeiről már kevesebbszer mondható el. Mégis, minden fogyatékosságuk ellenére, az elementáris erejű, nagy szenvedélyeket megmozgató Móriczcal az ún. parasztregényekben találkozhat az olvasó. Sokszor támad a Móricz-olvasóban az az érzés, mintha kétféle Móricz Zsigmond lenne: a Sárarany, az Égi madár, a Szegény emberek, a Betyár írója az egyik, Az isten háta mögött, a Kivilágos kivirradtig, a Rokonok, a Barbárok írója a másik. A parasztregények sorát a botrányokat kavaró Sárarany (1911) nyitja, ez a kiegyensúlyozatlan, modoros, naturalizmusba fulladó mű, amelynek lapjairól mégis á- rad valami nagyszerű zabolátlanság, rokonszenves hetykeség és kendőzetlen emberi egyenesség. Leginkább erre a regényére nézve érvényesek Vargha Kálmán szavai: „naturalista mezbe öltözött Jókai-örökség.”<21) A Sárarany messze nem az író legjobb műve, de kiforratlansága ellenére sem jelentéktelen, mégha az idő múlásával szövege egyre jobban kezd hasonlítani Karinthy Frigyes róla írt paródiájához. A Móricz- művek összes erénye és fogyatékossága megtalálható benne, szinte enciklopédikus bőségben. A fékezhetetlen temperamentumú, női szíveken, de még inkább testeken átgázoló, nagy indulatú, de egyben nagy tehetségű parasztembert, Túri Danit Móricz legalább annyi romantikus vonással ruházza fel, amennyi realistával. Túri Dani any- nyiféle ellentmondásos tulajdonságból van összerakva, hogy alakja már-már hiteltelennek tűnik. Ugyancsak ez a mesterkélt, túlfűtött parasztromantika okozza, hogy a pontosan, tárgyilagosan kidolgozott jelenetek közé vaskos naturalizmus és ponyvaízű epizódok keverednek. Az író stílusának vad expresszionizmusa (mellyel mintegy Szabó Dezső prózáját előlegezi meg) sem válik a regény javára. Mégis, a társadalom- és kömyezetrajz, ahogy a mellékszereplők is, realista rajzolatúak, s a leendő nagy írót sejtetik. Más okokból problémás mű A fáklya (1917). A Sárarannyal ellentétben, ebben a regényben nincs nyoma parasztromantikának, sem a parasztság iránt táplált illúzi
