Irodalmi Szemle, 2006

2006/4 - TANULMÁNY - Németh Zoltán: Parti Nagy Lajos drámái

Parti Nagy Lajos drámái

megegyező tartományán felül van egy olyan része, amellyel senki sem rendelkezik: egy lírai-filozofikus nyelv, mintha Sárbogárdi Jolán operettnyelve jelenne meg didaktikus maszkban: „Egy nő van, azt tanuld meg, Elemér. Anya is egy van, de nő is egy van. Sok nő van, de az egy nő. Az is majdnem az égben. Mert isten tortája messze van. Azt se meg nem gyújtod, se el nem fújod. Azt csak nézed. Pontosan. Állsz és nézed.” Paparuska Károly az elvetélt író vagy filozófus figurájával együtt sem más, mint egyetlen nyelvi regiszterrel kiegészült idiolektus, amely nem válik ki a többi szereplő szólamából. Szerepe csupán annyi, hogy a dilettáns lírai-didaktikus filozófia nyelve megjelenhessen a Mauzóleum többi nyelve között. Ugyanez a szerepe Hamuhó Ödön díjbeszedő figurájának is. Identitása semmiben sem különbözik a többi szereplőétől, csak abban, hogy annak része egy, a többiek identitásában nem jelentkező nyelv, a parodiszti- kus, átpoetizált bürokratanyelv - vélhetőleg a Mauzóleum legproduktívabb, legizgalmasabb rétege: „Nescafés vérrel. Ezek nescafés vérrel zabáltatják a kutyájukat. És cukkolják. Szabályosan fölöltöznek neki díjbeszedőnek és cukkolják. Csöngetek, még köszönök is, na, Wewerkáék, tudok a friss temetési segélyről, részvétem, de kinyitni! »Na, ha tud, akkor fogd meg, Juci!« »Harapd, Juci!« Hát mit csináljak? Hát futok. ... Hő, az a- nyád, mint egy borjú! Le a lépcsőn, sötétben, nyaktörésben. Már a leheletem is vissz- eres... De nem ám szájkosár vagy valami! Sőt! Az ellenkezője.”

A Mauzóleum szerkezete a legváltozatosabb értelmezéseket tette lehetővé. Bagossy László szerint „Ez a mese szintén nem a szövevényességéről ismerszik meg, hanem egy sajátos patthelyzetről, melyben említett Rigó János, a biztonság kedvéért, míg teljesen leég a tortalapnak álcázott hulla, őrző-védő cimborájának, a »vér-barom« Kokkernek segédletével, nem engedi ki a kapun a ház lakóit, nehogy azok rendőrt vagy tűzoltót hívjanak és aztán »témázás legyen«. így jön létre az az egy helyben mozgó dramaturgia, melyben a hősök lakóházfogságra és permanens szövegelésre vannak ítélve.” (Bagossy 1997: 439.) A narráció szegényességével szemben a Mauzóleum nyelvének gazdagsága kínálkozik ellenpólusnak, sőt: megesik, hogy az olvasói tapasztalat ezt a Parti Nagy-darabot nem annyira drámának, mint inkább költészetbe, lírába tartozó műalkotásként gondolja el. Ilyen véleményt képvisel Kovács Eszter11, Orsós László Jakab12, Dérczy Péter13 és Bakács Tibor Settenkedő, aki „a roncslétből kiszakadt költészet frag- mentumai”-ról írt & Mauzóleum kapcsán.14 (Bakács 1995: 33.)

A Mauzóleum a Parti Nagy-életmű és -nyelv egyik csomópontjaként is értelmezhető abból a szepontból, hogy újraírja, beemeli saját korábbi szövegeit a darab szövetébe. Dérczy Péter15 egész listát állított össze azokból a belső utalásokból, amelyek a Mauzóleum szövegében találhatók. Ez a felfogás mintha a Mauzóleum önmagában megálló identitását, önálló létét kérdőjelezné meg (még akkor is, ha ez a vélemény tulajdonképpen a darab „fontosságának” a biztosítékaként funkcionál). Másrészt Parti Nagy legtöbb szövege szintén az újraírás aktusában konstituálódik, azaz a Mauzóleum esetében is éppen az lenne a meglepő, ha nem szőnék át más Parti Nagy-szövegek darabjai. Ha viszont a Mauzóleumot az életmű más darabjaitól némiképp leválasztva, öntörvényű szövegként kívánjuk olvasni, úgy Kis Attila Atilla értelmezéséből lehet kiindulnunk. Szerinte ez a „dráma szubjektumként szervezi meg önmagát, átemelődik egy másik dimenzióba, és többrétegű identitásszerkezetté válva próbálja meg önmagát elbeszélni. Az