Irodalmi Szemle, 2006

2006/4 - SZEMTŐL SZEMBEN - Fónod Zoltán: „Változó világunkban is megőrizzük az értékeket...” Beszélgetés Alabán Ferenc tanszékvezető egyetemi tanárral

Beszélgetés A labán Ferenc irodalomtörténésszel, tanszékvezető egyetemi tanárral

már a legerősebb az anyanyelv, megtartó ereje vitathatatlan. A történelmi tények, s velük a határok sem változtak, a probléma megoldatlan maradt, csupán a fiatal írók felelősségérzete halványult volna el, s vált volna érdektelenné? Mi a mélyebb oka annak, hogy e generáció tartózkodik a kisebbségi magyarság önismerete, öntudata folytonosságának vállalásától? A kisebbségi magyarság létszáma fokozatosan fogy, akárcsak a kisebbségi magyar eszméké. Mit tesz a kisebbségi irodalom és író azért, hogy ez ne így legyen? Lemondhat-e a kisebbségi író arról, hogy - miközben esztétikai értelemben is magasrendű művészi értékeket hoz létre - küldetése legyen? Elfelejtheti-e a kisebbségi magyar irodalom és író, hogy a maga hagyományos nemzetfenntartó feladatának is eleget kell tennie, hogy vállalnia kell az összetartozás, a szellemi hagyományok fenntartásának, védelmének és gondozásának feladatát, továbbá a Duna-tájon élő népek történelmi összetartozásának eszméjét? Sorolhatnám a kérdéseket. Pomogáts Béla megállapítása arra figyelmeztet: „A nagyarság nemcsak nyelvében él, hanem irodalmában is.” (Magyar identitás - magyar irodalom)

* Köteted előszavában „az értékek pluralizmusát" említetted. Jelezve persze azt is, a kritika alaphelyzete, a kánonok mindenhatósága annyira megváltozott, hogy maga az „érték" fogalma is kérdésessé, viszonylagossá vált. Eliot gondolatát idézted, miszerint „ az irodalom »nagyságát« nem lehet kizárólag irodalmi értékmérőkkel meghatározni”, ám „azt a tényt, vajon irodalomról van-e szó, vagy sem, csakis irodalmi értékmérőkkel határozhatjuk meg". Hol tartunk - szerinted - ma és hogyan „bújócskázik” az „ars critica”?

— Elvi álláspontként - a teljesség igénye nélkül - szeretném hangsúlyozni, hogy azok az értékszférák, amelyek az irodalmi műhöz tartoznak, azok természetszerűen és jogszerűen az irodalomkritika (és így közvetett úton az irodalomtudomány) „tárgyai” is. Nem célszerű tehát úgy szemlélni és kezelni az értékelés kérdéseit sem, hogy mereven elválasztjuk azokat a művészethordozó értékszférákat (esztétikai érték), amelyek az adott irodalmi műhöz tartoznak, miközben a többi prezentált értékszférát (történelmi, morális, gondolati, dokumentatív stb. érték) vagy megtagadjuk, vagy jobb esetben egyszerűen úgy veszünk róluk tudomást, hogy az irodalomtudomány és -kritika által érintett részekből, területekből és kompetenciából kirekesztjük. Az irodalmi mű komplex egész, s az az értékelő jár el helyesen, aki ezt a tényt az elemzés során nem felejti el.

A gyakorlati tapasztalat mondatja velem: nem lehet úgy értékelnünk, hogy különválasztjuk az esztétikai kritikát - mely elsősorban, tudvalevő, a konstrukciós értékeket vizsgálja - a művekben található ideák és magatartásformák elemzésétől, kritikájától. Az irodalmi alkotás „többértékü alakulat”, s túlnyomó többségénél a különböző értékszférák más-más fokozatait állapíthatjuk meg. Ebből következően egy kiemelkedő műalkotásnak valójában nem egyetlen szépsége és értéke van, hanem sokkal inkább szépségei és értékei vannak. Kissé leegyszerűsítve a kérdést: „belső” és művészet-meghatározó értéknek tartjuk az esztétikai és konstrukciós ér