Irodalmi Szemle, 2006

2006/4 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (4) (tanulmány)

Magyar líra és epika a 20. században (4.)

Csáth Géza novellisztikájának azonban van egy hagyományosabb, alapvetően realista vonulata is (Johanna; Rozi; Muzsikusok; A kút; Palincsay; Tálay főhadnagy stb.). Ezeket a novellákat pesti, de még inkább bácskai kisemberekkel népesíti be. Környezet- és jellemrajza oldottabb, mesélőkedve spontánabb, mint más novelláié. Nem éppen idilli novellák ezek sem, bár a bácskai kisvárosba vetődött, közepes tehetségű cseh muzsikusok lassú lezüllése inkább mosolyt fakaszt, mint borzongást, akárcsak Tálay főhadnagy tragikomikus kalandja az időközben országos hírű színésznővé lett gyerekkori szerelmével. S a nevetés ingere kerülgeti az elbeszélőt és barátját, Eleket a szerelmében becsapott, öngyilkos Johanna halálakor is, miközben Elek mégis majdnem sírt. A komorabb novellákban viszont a hűtlenség és harag, a bosszú és álnokság szedi áldozatait. A fölszarvazott, piszokba és rendetlenségbe süllyedt, önmagát teljesen elhagyó, de Shakespeare-ről, Schopenhauerről és Tolsztojról diskuráló Palincsaynak is csak a ravatalon lett barátságos és harmonikus az arca.

A századelő elfeledett novellistái közül a legmaradéktalanabbul Csáth Gézát rehabilitálta az utókor. A hetvenes-nyolcvanas évektől szinte divatba jött, s még az Egyesült Államokban is megjelent egy növelláskötete, amelyhez a kitűnő kortárs amerikai írónő, Joyce Carol Oates írt előszót.

Nagy Lajos (1883-1954). Az egerek c. novella egyik „úriember” szereplője hajnalban, kapatosan, egy körúti kávéházban három fő csoportra osztja fel a magyar társadalmat: „az »úriember« hát az: úriember. A »büdös paraszt«-tál már úgy áll a dolog, hogy az hol »büdös paraszt«, hol derék, józan, becsületes magyar nép. A zsidó, az bizony csak zsidó. Számító, megbízhatatlan, svindler az valamennyi.” Nagy Lajos társadalomkritikájának egyik célpontja a fennhéjázó, gőgös, üres fejű, virtuskodó, de a nála hatalmasabbak előtt gyáván meghunyászkodó úriember. Az 1919 május c. novellájában ennek a társadalmi rétegnek színes és árnyaltan ábrázolt galériáját vonultatja föl a zabolátlan, hatalmaskodó és kegyetlenkedő Petur István földbirtokostól az opportunista széplélek Vályi-Verasek festőművészig. Az ún. úri középosztály lezüllése, erkölcsi relativizmusa és úrhatnámsága számos magyar regény és elbeszélés témája a 20. század első felének magyar irodalmában, ám ezt az önmagát túlélt, talaját vesztett kasztot senki nem ábrázolta olyan kíméletlen tárgyilagossággal és hűvös il- lúziótlansággal, mint éppen Nagy Lajos. Nagy Lajos novelláiból és karcolataiból megalkotható az úriember tipológiája, megismerhetők azok a lelki, társadalmi és ideológiai defektusai, amelyek szüntelenül frusztrálják és deformálják személyiségét. Nagy Lajos novelláinak ereje abban van, hogy mindez közvetve, határhelyzetekbe ágyazva jelenik meg, amelyekben a szereplők mintegy akaratlanul leplezik le magukat, a hitványságukat, a gyávaságukat, a lelki ürességüket. Hatásosabban akármilyen írói prédikációnál.

Bár Nagy Lajos írt regényeket (Budapest nagykávéház; Három boltoskisasz- szony; A tanítvány), szociográfiákat (Három magyar város; Kiskunhalom), önéletrajzi müveket (A lázadó ember; A menekülő ember), az utókor elsősorban novellistaként becsüli meg, már amennyire megbecsüli. Manapság meglehetősen rangján alul, ámbár az igazság az, hogy életében sem dédelgette sem a nagyközönség, sem a kritika,