Irodalmi Szemle, 2006

2006/4 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században (4) (tanulmány)

Magyar líra és epika a 20. században (4)

személytelen. Az író oly otthonosan mozog hősei világában, mintha ő is csak egyike lenne azoknak a kisembereknek, akiket novelláiban megelevenít. Jelen van a novellákban, de sosem tolakodóan. Sem okosabbnak, sem különbnek nem akar látszani náluk. Humora megértő, több benne a szeretet, mint az ironikus él.

Szini Gyulának sem életében, sem halála után nem volt szerencséje a közönséggel. Sosem volt sikeres író, s mára még a többi félig-meddig elfeledett kortársánál is inkább elfelejtették. Úgy tűnik, a szakma is. Pedig, mint Schöpflin Aladár írja: „Szini a maga korának egyik legnemesebb stílusmüvésze volt. A magyar mondat titkát tökéletesen ismerte[...]A kis formák és kis dolgok művésze volt, legkiválóbb mestere a filigrán stílusnak a magyar irodalomban.”'5* Szini Gyula az utólag boldog békeidőknek nevezett Ferenc József-i kor alkonyán írta legszebb novelláit, melyekből szinte semmi sem sejteti a közelgő társadalmi felfordulást, világháborút, összeomlást. Az idő állni látszik novelláiban. A hamarosan meglóduló idő lavinája azután őt is, novelláit is betemeti, s a legjobb magyar prózaírók útja is messzire kanyarodik az ő írói világától. Mindezt figyelembe véve is megfontolásra érdemes azonban Kosztolányi figyelmeztetése, amely éppen az ő művészetének méltatása közben hangzott el: „valamely műalkotás a belső értékeinél fogva nagy, nem a méretei miatt[...]a történelmi stílusnál néha megka- póbb lehet egy városi szín, és hogy milyen varázs lakozik a finoman kimunkált stílusban, például egy helyén való jelzőben.”(6>

Cholnoky Viktor (1868-1912). Életében kettő, halála után egy novellásköte- te jelent meg, szoros egymásutánban. Ezek a Tammúz (1910), Az alerion-madár vére (1912) és a Néhusztán meséiből (1913). Találunk bennük lélektani novellákat, végzetnovellákat, kísértetnovellákat és számos olyan novellát, mint a Trivulzio-c\k\us gro- teszk-szatirikus darabjai, amelyek egyik skatulyába sem illenek. Prózájától idegen a pszichologizálás, hőseinek karakterét cselekvéseik és választásaik révén rajzolja meg, mintegy folyamatosan, párhuzamosan a kibontakozó eseményekkel. S mégsem a jellemek fejlődését ábrázolja, hanem arra a drámai pillanatra összpontosít, amikor a hősök jelleme, immár készen és megváltoztathatatlanul, megmutatkozik. Ez a drámai pillanat sorsfordító pillanat is életükben, amely vagy a bukásukat, vagy a felemelkedésüket eredményezi. Kortársai Cholnoky Viktort E. T. A. Hoffmann és E. A. Poe követőjének látták. A mából nézve azonban, inkább magányos magyar előfutára annak, amit néhány évtizeddel később a világirodalomban mágikus realizmusnak neveztek el.

Másfelől, minél jobban megismerjük novelláit, annál erősebb lesz a meggyőződésünk, hogy ez az író mélyen determinista. „Hát determinista vagyok, igenis - kezdte az én sárga barátom -, de ne nevessen ki, panteista alapon. Nem hiszem, hogy az ember csak egy mozdulatával is szabadon rendelkezik, mert mindenütt ott van valaki, aki úgy cibálja a mozdulatait, az agymozdulatait is, mint a mi komédiásaink a drótra járó bábuikat” — mondja A nagy kés c. novella japán szereplője. Ez a novella önmegszólító elbeszélés, s amikor a japán férfi panteista alapú determinizmusát emlegeti, nem kizárt, hogy rejtett írói önvallomást hallunk. A panteista szemlélet hatja át az egyik legszebb novelláját, a Tammúzl is. Ebben az akkád lovas előtt álmában szépséges lány alakjában megjelenő napisten ezt mondja: „Mindig és mindenütt csak