Irodalmi Szemle, 2006
2006/3 - SZEMTŐL SZEMBEN - Duba Gyula: Katarakta (2.) (Fejezetek Az élet lehajló ága című regényből)
Az élet lehajló ága kásban. Teste talán mindent elfelejtett, kihunytéval a tűzgömb is eltűnt. így hitte, de nem ez történt! Lefekvés után, ki tudná, miért nem korábban?, mikor szervezete a tudatot készül kikapcsolni, hogy az ösztönök álomba zsongítsák, ahogy a villanyt eloltotta és ágyba bújt, az eltűnt fényeknek váratlanul kissé halványabb emlékképe kelt. Megfakult emlékkép, mégis őrzi a tűz hevét, vakító fényét is, ám nem állandósul, hanem kiszámíthatatlan hullámokban tör rá, felerősödik, majd visszavonul. Mintha jobb szeme emlékezne s figyelmeztetné: ne felejtsd, mi történt, ő- rizd meg a fényt! S egyben nagy világosság támad, ragyogva táguló, majd tompán kihunyó, mintha a kozmosz végtelen pulzálását utánozná, igazolva a tudósok fel- tételezését, hogy méretei a végtelenbe rohannak, izzásig hévül fehér fénye, robbanva fénylő foltokra hull szét, s eltemeti ismét a gomolygó szürkeség, ám rövid idő múlva ismét teljes fényében felragyog. Valamiféle rejtett törvény alapján változik, akárha a világegyetem lélegzésének ritmusára működne engedelmesen, míg végül szinte koromsötétben hamvába hal. Akárha gyengülne a tudat s az agy már felejtené a történteket, de a test még emlékezik! A szervezet egésze idézi fel a bensőjében szunnyadó élményt, hogy figyelmeztessen: a tudatunk nem minden, valahogy az ösztönök is lehetnek „tudatosak”, csupán másféle fiziológiai törvények szerint. Az emlékezetben semmi nem vész el, bensőnk mélyén élményeink megmaradnak, minden ott marad a mélyben elpihenve, látszólag eltűnve, ám életképesen, a bölcs szellem és halhatatlan lélek így őrzi titkainkat...! J akoby Gyula: Kassai utcarészlet a Miklós börtönnel, 1925
