Irodalmi Szemle, 2006
2006/3 - Duba Gyula: Lexikonunk dicsérete (esszé)
Duba Gyula nőséggé. A kéziratot a régi formák bilincséből, letűnt sémák árnyaitól kellett megszabadítani. Az idő szava és a helyreálló igazságérzet így rendelkezik! Ismét kiemelem Fonod Zoltán átfogó munkáját. Ki kell jelölni a feladatokat, célul tűzni ki újakat, a megújító munkát mozgalommá szervezni, számon kérni az eredményeket, mindehhez meggyőző erő és állandó munkakészség, rengeteg energia kellett. A fő- szerkesztőben mindez megvolt. A - engedtessék meg felidézni Győry Dezső klasz- szikus fogalmát - „kisebbségi géniusz” ereje talán abban mutatkozott, hogy a célkitűzések alapeszméje, a vállalás hűsége és az értékek folyamatossága maradt! Vállalta önmagát az irodalom! A szócikkek írói elvégezték a szükséges korrekciókat, pontosították a minősítéseket, a kézirat igazabbá válhatott. A gyökeres társadalmi változások alig formáltak lényegén. Mintha irodalmunk alapvető igazságai folyamatosak lennének. S ez így igaz! Az 1997-ben megjelenő, első kiadás talán még magán viselhet hiányosságokat, de a Mű megszületett. S a második kiadás sem valósulhatott meg komoly nehézségek nélkül. Az anyagi támogatás bizonytalansága okozta időzavarban gyorsan egészítették ki a lexikont, hogy megfeleljen a „Második javított, bővített kiadás” minőségi követelményeinek. A mű ebben a formájában időszerűen teljesnek mondható, formája impozáns, kivitelezése színvonalas. Kiváló kiadói teljesítmény! Kitűnő gondolat volt s fontos eredmény, hogy a kiegészítésbe kitűnő fiatal szerzőket is bevontak, Bárczi Zsófia, Polgár Anikó, Csehy Zoltán vagy a kultúrtör- ténész Lacza Tihamér munkája a mű javára válik. Hasonlóan a felelős és nyelvi szerkesztők - K. Cséfalay Eszter, Kocsis Aranka, Czagány Erzsébet, Mayer Judit, O. Bertha Mária - tevékeny figyelme, a mű nyelvi színvonalának biztosítéka. Lexikonunk köré olymódon a szócikkíró Duka Zólyomi Emese és Varga Erzsébet révén is olyan Madách-Műhely szerveződött, melynek szellemisége immár majd fél évszázada áthatja a kisebbségi kiadói munkát. S emellett a folyamatosság jegyeit is érzékeljük. A fiatal szerzők átfogó szócikkei a műbe hozzák nemzedékük gondolkodását és múltképét, értékítéletként tükrözik képüket azokról a korokról, melyeket valóban „csak” hagyományként tarthatnak számon és őrizhetnek. Míg a szócikkírók legtöbbje cselekvő részese lehetett az eseményeknek és a történelmi részvevők számos alakját személyesen ismerhette. Nemcsak rendszerváltás folyt le a közelmúltban, hanem nemzedékváltás is történik folyamatosan. Lexikonunk úttörő mű, közvetve egy nemzettest nyilvánítja ki általa kultúrájának és írásbeliségének megmásíthatatlan tényét és létét. Másrészt a háború utáni írónemzedékek, az őket követőkkel egységben, dokumentálják a felvidéki magyarság identitásának természetét! Tiszteletet parancsoló munkáról van szó, s ezért érthetetlen az a mély hallgatás, mely megjelenése óta a kiadványt körülveszi.
