Irodalmi Szemle, 2006
2006/3 - Duba Gyula: Lexikonunk dicsérete (esszé)
Lexikonunk dicsérete lyeztetésének procedúrájában jelentkeztek. A mű sorsa a kisebbségi kezdeményezések esélyeinek a szemléletes példája lehetne. Komoly tettekhez szaktudás és alkotói potenciál mellett akarat, szívós kitartás és töretlen hit kellett! Némely elképzelések azáltal válnak Üggyé, hogy jó kezekbe kerülnek. Alkalmas környezetben válnak fontos feladattá, melynek „szentsége” kétségtelen! Amikor a Madách Kiadó felvállalta a lexikon „ügyét”, közös megbeszélés és a potenciális szócikkírók törzsének részvételével, a munkamenet szervezését és az összesítés munkáját Fonod Zoltánra bízta. A mű főszerkesztőjének elkötelezettsége, kitartó munkabírása és energiái nélkül nehezen készült volna el. A siker másik összetevője a szócikkírók kitartása és hite az Ügyben. Tapasztalatuk, tudósi minőségük is döntő, Turczel Lajos, Csanda Sándor, Szeberényi Zoltán, Sándor László, Kubicka Kucsera Klára, Mayer Judit, Tőzsér Árpád, Liszka József s a többiek felkészültsége erős hátteret és szilárd alapokat jelentett. Jellemző, hogy a munkában írók-költők is részt vettek. Ozsvald Árpád, Grendel Lajos, Kulcsár Tibor, Varga Erzsébet szépírói látása árnyalhatta a szövegek szemléletmódját, stílusát. Lexikonunk kétségtelenül irodalmunk alkatához illő, mintegy a testére szabott. S ez annál is inkább így van s azáltal jelentős, hogy szinte negyedszázados folyamatos szellemi munkáról van szó, olyan korszakos összpontosított tevékenységről, amely a mű céljainak, elhivatottságának és értékrendjének a jegyében, mintegy a mű lelkülete értelmében történt. Az eredmény magán viseli annak a létérzékelésnek és szellemiségnek a jeleit, mely értékekkel a Madách Kiadó mindig és azóta is dolgozik. Fonod előszavában tudósít róla, hogy maga a kézirat három év alatt lényegében elkészült. Az engedélyeztetés folyamata azonban kevésbé kezdődött sikeresen. A procedúra bizonyítja, hogy lexikonunkat töretlen alkotóerők, erős akarás és kitartó munka mellett maga a történelem (is) szülte... Történelmünk, másként szólva közösségi sorsunk, s hogy tovább bonyolítsam, magyar létünk esélyei! Időnként hajlamosak vagyunk lebecsülni, megkerülni vagy semmibe venni. Annak ellenére, hogy fő erői és irányzatai, lehetőségei és csapdái mindig sorsdöntők voltak, ösztöneinkbe épültek. Formálták valóságlátásunkat és meghatározták életterünket. A közép-európai kisebbségek történelmük termékei! Amikor lexikonunkba lapozunk, megérezzük a téridő erőrendszerét, melyben irodalmunk megélt, találkozunk korszakonkénti fogalomtárával, nyelvezetével. Kisejlik belőle az idő szava, a korok változásának jellene. Fábry Zoltán „korparancsa” szimbólumértékű metafora, korszakos törvény! A műből a múlt úgy merül fel, mint az elsüllyedt Atlantisz üzenete, máskor a közelből, a tegnapként szól hozzánk. Van úgy is, hogy mintha a jövő körvonalait feszegetné. Méltán! Majd három emberöltő és féltucatnyi írónemzedék munkájáról és sorsáról kíván számot adni. Mindezt a lebilincselő egyidejűség jegyében teszi. Mintha valamilyen csoda folytán megállt volna az idő, vagy talán méginkább: mintha önmagát ismételné! Győry Dezső „újarcú magyarokjai”, Fábry Zoltán „vox humanája”, az alapozó nemzedék nehéz tápászkodása, a „nyolcak” újító dühe, az „egyszeműsök” világba vágyódása, az „iródiások” lázadása mintha mind-mind ugyanazon léthelyzetre utal
