Irodalmi Szemle, 2006
2006/1 - Végh Péter: Az irgalom szigete (elbeszélés)
Végh Péter lókat, a misszionáriusokat, de legfőképp a telepen élő különféle állatokat - a doktor kedvenceit. Már nem tépelődött családja elvesztésén s a honvágy sem emésztette. Egy napon így szólt hozzá a doktor:- Látom rajtad, hogy már megszoktad új otthonodat és szeretnél nálunk maradni. Ezért úgy gondoltam, hogy mivel amúgy is jól értesz az állatok nyelvén, megbízlak a gondozásukkal.- Köszönöm, doktor! Látom, hogy te a szívekbe látsz - felelte Zitombó hálásan.- ígérem, hogy nem fogsz csalódni bennem. így legalább nem leszek a terhetekre.- Mit nem gondolsz? Nem vagy a terhünkre. Nagyon megszerettünk téged, és megszoktuk, hogy velünk vagy. Mindenkinek, akinek irgalomra és gyógyulásra van szüksége, fiatalnak vagy öregnek, embernek vagy állatnak, helye van a mi kis kórházunkban. A fentebbi beszélgetést követően Zitombó lett a kórház állatfarmjának gondozója. Naponta végezte a tyúkok, kecskék, antilopok, pelikánok, papagájok, majmok, kutyák és macskák etetését. Hetente egyszer kitisztította az ólakat és ellenőrizte a zárak sértetlenségét. Az állatokat éjszakára be kellett zárni a tolvajok és a környéken ólálkodó leopárdok miatt. Zitombó nagy szeretettel és körültekintéssel végezte munkáját. Egy este a doktorné megdicsérte:- Látom, hogy az állataink nagyon megszerettek. Bizonyára azért, mert példásan törődsz velük. Levetted vállainkról ezt a terhet. Szeretném neked ezt valamiként meghálálni. Zitombó a terasz végében ült éppen. Ölében egy kiscica nyújtózkodott. Hosszú munkaköpenyének zsebéből egy kölyökmajom kíváncsiskodott ki, s a lábai előtt Carramba5 strázsált, melyet egy Európába hazatérő spanyol fakitermelő hagyott a doktoréknál.- Látod, elvesztettem a saját családomat és nálatok találtam helyette egy másikat. Ennél többre már nem vágyhatom - mondta boldog mosollyal az arcán. Erre a doktorné barátságosan a vállára tette a kezét. - Mindez nagyon szép, Zitombó, de azért magadra is gondolnod kellene. Van egy ruhám, mely még egész jó állapotban van. Én sajnos már kinőttem, de gondolom, hogy neked éppen jó lesz. Szeretném neked adni. Ezzel a doktorné beszaladt a házba és egy világos alapú, barna pettyes ruhával a karján tért vissza. Zitombó rögtön felpróbálta és már az aznap esti áhítaton és vacsoránál ebben a ruhában jelent meg. Ez a barna pettyes hosszú ruha nagy feltűnést keltett, főleg a fekete ápolók körében. Bizony irigyelték Zitombót, mert az ő kopott egyenruhájuk nem volt olyan sikkes. A vacsorát követően a doktor odatelepedett harmóniumához és Bach-műve- ket játszott. Korálokat, prelúdiumokat és fúgákat. Mindenki megigézve hallgatta. A fekete ápolók egyre himbálták magukat a zene lassú ütemére. Zitombó is nagyon
