Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - Duba Gyula: Illyés és Novomeský (értekezés)
Illyés és Novomesky gekkel” vizsgálják és kezelik őket. A magatartásformákból szabályokra következtetnek, ajánlásokat tesznek. Ám valahogy hatástalanul. Talán az írók, a létfilozófusok...?! Törvények helyett érzelmi felületeket keresnek, öntudatlan szenvedélyek szálait bogozzák, melyeken a feszültségek rohanó áramköreit érzik, élő és érzékeny anyagokba ásnak. Mintha a jelenségek mélyén a lelket keresnék, a rejtőző közös lelkiséget! Nem alkotnak törvényt, látszólag tehát a könnyebb megoldást választják, mégis alighanem nehezebb utakon járnak, töretlen ösvényeken tapogatóznak, a megérzés és megértés homályában keresnek járható utakat. A közíró Novomesky és a költő Illyés érzi - és érti - a történelem metafizikájának és spirituális erőinek játékát, az ösztönvilág mélységeit, s ezért - bár becsülik, — nem értik meg egymást! Véleményeikben az önérzet és önbecsülés hőfokán a lelkek találkoznak. A mérlegelő tudat józansága, a belátó ész és toleráns megértési készség segíthet, de közelről sem (mindig) döntően! A nép általában könnyebben túlteszi magát a megértés akadályain, mindennapi élete tanítja toleráns szemléletre és természetes tűrésre. Az értelmiség kultúrája és azonosságtudata viszont gyakran a vélt vagy valós ellentmondásokra épül. így a nemzeti tudat nem „csak” humánus eszme, hanem egyben ideológia, a hatalom oldalági rokona, gyakran titkos vagy vállalt szövetségese is. S a dolgok természetes rendje könnyen felborul, ahol az élet szövetét a politika elvei nyüstölik, szövik, mángorolják! A hazai magyar író tudja, hogy a huszadik század (kései) totális abszurditásával áll szemben! A dilemma természetét s talán értelmét is tudja vagy sejti. Nyugtalanul úgy véli, mert a saját bőrén érzi, hogy a szóváltás, mely létét érinti, valahogy felette zajlik, nagyrészt passzív résztvevője! Véleménye meghallgatásra talál, mégsem mérvadó, s bár a sorsáról van szó, cselekvő akarata tehetetlen. De azt is tudja, hogy mindig lesznek írók, akik a kérdéskörrel mély komolysággal és felelős empátiával foglalkoznak, mert hiteles hozzáállásuk továbbra is a hivatásukat jelenti! Annál is inkább, mert tisztában vannak a történelmi dilemma természetével és mélységével. Érzik súlyát és európai méreteit, beleszülettek! Egészen sajátos és rendhagyó sorsot és „létesélytelenséget” éltek meg. Az állam, amely a huszadik században a modern humánum elvei szerint konstruálódott és a két világháború között a demokrácia „kirakata” lehetett, melynek lojális polgárai voltak, a háború után újjászülető demokráciaként, a győztes jogán ki akarta vetni őket! Olyan tapasztalat ez, amelyet a politika hatalmi játékai így vagy úgy elrendeznek és megoldanak, de a résztvevők - birtokon bévül és kívül lévők egyaránt - olyan traumákat és lelki sérüléseket szenvedhetnek, mely sebek sajgása tovább él az emlékezetben, életformáló erő lesz és még sokáig hat nemzedékről nemzedékre!