Irodalmi Szemle, 2006

2006/12 - Csanda Gábor: Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (2) (Duba Gyula, Dobos László, Monoszlóy Dezső, Bereck József, Grendel Lajos, Talamon Alfonz munkásságáról)

Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (2)

ÉRTÉK ÉS MÉRTÉK

Az irodalmi újrakezdés a szlovákiai magyarok életének fokozatos legitimmé és élhetövé tételével egy időben, 1948/49 fordulóján a semmiből formálódott, az 1918-as fordulat utánihoz képest is csekélyebb kulturális háttérrel, de nagy lelkesedéssel. A kommunista hatalomátvétel és az üldöztetések megszűnésének egybeesése az irodalomban frissen fellépőket kritikátlan lelkesedésre ragadtatta. Ráadásul a háború előtti időszak sokszínű és szerteágazó irodalma sem állt rendelkezésükre, mert (Filep Tamás Gusztáv megfogalmazásával) „a létező szocializmus megalkotta az ún. »haladó hagyomány« kategóriáját, amibe számtalan szűrőn át juthatott csak be valami az előzményekből, főként természetesen a munkásmozgalom esztétikai értelemben korlátozott érvényű irodalma”.

Az irodalomtörténet-írás az első szlovákiai magyar szépirodalmi kötetet (Dénes György: Magra vár a föld, versek, 1952) a sematizmus bélyegével illette — s képzelhető, mennyi egy kaptafára készült vers és próza jelent meg, ha 1963-ban Tőzsérnek nyilvános vitát kezdeményezve (volt már róla szó) kellett szembeszáll- nia a sematizmus rémképeivel. Az Irodalmi Szemle szerkesztője, Tóth Tibor a vitát összefoglalva az irodalom öntisztulásának lehetőségeit is számba vevő dolgozatában (Egy szemlélet s az utósematizmus ellen, 1963) felsorolja a hozzászólók érveit és javaslatait; ebből a felsorolásból nyilvánvaló, hogy a vitázók a sematizmus okait egymástól teljesen eltérően ítélik meg, kezdve Bábi Tiborral, aki még mindig az indulás légüres terét teszi felelőssé, Monoszlóy Dezsővel bezárólag, aki „nem hajlandó rossz versekről vitatkozni”. Jelzésértékű, hogy a jó versek és a rossz versek vitája 1979-ben a Hét című hetilap hasábjain újra fellángol; Van-e költészetünk? - teszi fel a kérdést a költő kritikus Balla Kálmán a Jelenlét című antológia kapcsán. Az irodalom „önállósága” és „nagykorúsága” jellemző módon egy olyan időszakban kerül ismét terítékre, amelyben oldódni kezd az erre az irodalomra 1968-at követően gyakorolt hatalmi konszolidációs-normalizációs nyomás (Tőzsérnek például ekkor, 1979-ben, hét év elteltével jelenik meg ismét kötete, a Genezis című válogatás, melyért a következő évben Madách-díjat kap). A felszabadulás utáni szlovákiai magyar líra bemutatására vállalkozó, reprezentatívnak szánt Jelenlét antológia a címéhez híven a „vagyunk”-ra helyezte a hangsúlyt, s kritikátCsanda Gábor