Irodalmi Szemle, 2006
2006/12 - Gyüre Lajos: Kassa és a Rákócziak (értekezés)
Gyüre Lajos majd akárcsak a három vértanúval tették annak idején a martalócok - a büntetéstől félve a kloákába dobták. A Történelmi Társulat 1871-ben Thaly Kálmán vezetésével újból megtekinti a sírkamrát, de már csak a koporsók darabjait és szétszórt csontokat találnak, sőt magát a sírkamra helyét sem tudják teljes pontossággal megállapítani. A talált csontokat egy koporsóba összegyűjtve az egyik sírkamrában helyezik el. Később az 1906-os évben végeznek újabb kutatásokat - eredménytelenül. 1940-ben Szabó Adorján vezetésével megint átnézik az altemplomot, és az erről írt jelentésében ezt találjuk: „a Szt. Ferenc oltára alatti sírboltban, amint már említettük, részben pedig a közös sírban: összesen 18 db. koporsó díszül szolgáló ezüst félholdat, 2 db. aranyozott medaillont (Szent Mária a kis Jézussal), 15 db. kisebb-na- gyobb aranyozott csillagot, 16 db, ezüstből öntött betűt...” találnak. Michalik József múzeum igazgató és archeológus öccse, Michalik Sándor állítása szerint a talált maradványok minden valószínűség szerint a fejedelmi sírkamrákból valók. Hogy milyen károkat okozott a II. világháború, nehéz felmérni. Tény, hogy az altemplom bejárata egyrészt a már említett Szt. Ferenc mellékoltár alatt volt, de a templom külső fala és a Lőcsei-ház közötti szűk sikátorból is egy vasajtón át be lehetett odajutni. Az ajtót a hatvanas években többször feltörték, szinte szabad bejárás volt így a sírkamrákhoz. Ezt az áldatlan állapotot szüntette meg a premontrei rendházzal, mint tulajdonossal egyetértésben a Henszlmann Imre Helytörténeti Társaság, Pásztor Zoltán Ágoston atyával és a társaság akkori elnökével Lukács Józseffel, s az ajtót 1994-ben befalaztatták. (Halász György helytörténész szóbeli közlése.) Az 1996-os évben a szlovák kulturális minisztérium egyik dolgozója összeállított egy listát a Magyarországon található szlovákiai eredetű műkincsek cseréjéről, melyben felajánlotta a magyar hatóságoknak a Rákóczi-hamvak átadását, mondván: „úgyis magyar földbe vágytak pihenni”. A helyi, de a központi sajtóorgánumok szinte naponta közölték a pro és kontra cikkeket a Rákócziakról, felemlegetve a város százados sérelmeit, feltépve az el nem varrt sebeket, különösen a három vértanú szentté avatásának apropója nyomán jó alkalom volt az áskálódás- ra, a nemzeti érzelmek ilyen módon való felkorbácsolására. (1995) A városi tanács dicséretére legyen mondva, hogy - Halász György városi tanácstag, helytörténész közreműködése nyomán - ellenállt a követelőzőknek. A tanács határozatot hozott - írja Szaszák György az Új Szó 1996. április 12-i számában -, amelyben „elutasította a történelmi személyiségek földi maradványainak kiadását, mivel azokat a város kulturális örökségének tekinti”. A határozatot megtoldottak azzal: „A városatyák ezenkívül feladatul adták a magisztrátusnak, hogy dolgozzon ki általános érvényű rendeletet a városban nyugvó neves személyiségek sírjainak a megőrzéséről”. Reméljük, hogy ezek után Alvinczi mellett a Rákócziaknak is jut majd utcanév Kassán.
