Irodalmi Szemle, 2006
2006/11 - TALLÓZÓ - Pécsi Györgyi: „Mocsok által jutunk kincshez” (Szilágyi Domokos megzsarolásáról)
TALLÓZÓ jén szervezték be. Húszéves sem volt, amikor beszervezték - szinte még gyerek. Nyolcgyermekes református papcsaládból érkezik a kolozsvári Bolyaira, az elsők egyike, aki papgyerek létére egyetemre kerülhet. Sokakkal együtt ő is hangot ad a magyarországi forradalom iránti rokonszenvének, ezért rá is megtorlás várna. Nem tudjuk, mivel zsarolták, de beszervezése után szerelme ellen is ejtik a vádat. Jelentése valószínűsíthetően hozzájárult Péterffy Irén tízéves börtönbüntetéséhez. A miértekre találhatunk magyarázatokat, szinte-gyermek korát, megrettenését, lázadó ateista (papcsaládi háttere ellenére, vagy éppen azért ingerli a vallás) és baloldali elkötelezettségét (el fog jönni az igazságos társadalom, ha az eszméhez hűek az ész nevében fölépíthetik) stb. Ez persze magyarázat is, meg nem is, mert mások, például a hasonló szerepre kiszemelt Páll Lajos nem vállalja a szervekkel való együttműködést, őt hat évre be is börtönzik. Mindenesetre az alig húszesztendős fiatalember egy pillanatban megtorpan, és - ösztönös erkölcsi érzéke ellenére - kimondja az igent, ezzel megpecsételi saját sorsát, mert ennek az igennek - be- szervezőivel szemben - örökkön viselnie kell a terhét. Nem tudjuk, meddig írt jelentéseket, de a hatvanas évek közepén újra aktivizálják (fedőnevén) Balogh Ferenc ügynököt. A költő ekkor - lelkileg-idegileg megviselten - Bukarestben él. Sokat van együtt egy frissen szabadult ötvenhatos elítélttel, Páskándi Gézával. Páskándi legjobb barátjának tartja Szilágyi Domokost - Szilágyi róla is jelentéseket ír a titkosszolgálatnak. Huszonhét éves ekkor, országosan ismert költő, aki verseivel a világot akarja megváltani, jobbá tenni. Nyilvánvaló, már nem utasíthatja vissza önérzetesen a titkosszolgálatot, nem hivatkozhat erkölcsi elveire (már csak „egy kicsit szűz” - Esterházy) - közszereplőként kialakult imidzsének lerombolása nélkül. Azt gondoltuk, ilyesmik, hogy alanyi költőket spicliségre kényszerítsenek, csak a Szovjetunióban meg a barbár ázsiai kommunizmusokban fordulhattak elő. Szokni kell a gondolatot, hogy az európai, konszolidált szocializmus is élt ezzel a romlott és erkölcsi romlást okozó találmánnyal - az „emberarcú szocializmus” a civil társadalom utolsó erődjeit is ostrom alá vette. A történettudomány meg az irodalom dolga lesz földolgozni és elmesélni, hogyan jöhetett létre, és hogyan működhetett az a pokolian mocskos rendszer, amelyik a legártatlanabbakat is képes volt tisztátalanná tenni. Beszélni kell, ha merünk, a bukott rendszer működtetőiről, elvtelen kiszolgálóiról, a be- szervezőkről, akik most talán összeherdált off-shore cégeiket vezérlik, és testőrök gyűrűjében védve magukat kajánul röhögnek az áldozatokon, ahogy halálra marják egymást a maguk igazságáért. De ne a volt ávósokhoz, szekusokhoz méricskéljünk. Szilágyi Domokost se hasonlítgassuk Bódy Gáborhoz, Tar Sándorhoz, Szabó Istvánhoz, és ne mentegessük azzal sem, hogy más jelentős vagy híres írók, legalizált pozícióban, talán jelentősebb árulásokat is elkövettek - az erkölcsi alapértékek nem viszonyíthatok és nem relativizálhatók. Nincs külön mérce, nincs kettős mérce, egy a nem-szeretem emberekkel szemben, meg egy azokkal szemben, akiket szeretünk. Fájdalmas, hogy Szilágyi Domokos nem követte meg, búcsúlevelében sem, Péterffy Irént, Páskándi Gézát és azokat, akikről jelentéseket írt. Ezzel a teherrel nem tudott szembenézni. * * * Megrendülten gondolunk a nagyszerű költőre és a tragikus sorsú emberre. Mert hittük, hogy a kanti kategorikus imperativus szerint írt és élt, s ha választani kellett,