Irodalmi Szemle, 2006
2006/11 - Csanda Gábor: Fejezetek a szlovákiai magyar irodalomból (1) (Dobos László és Talamon Alfonz regényéről)
Csanda Gábor A továbbiakban ennek az „egy tucat név”-nek a felhasználásával tekintjük át a szlovákiai magyar irodalom egy-egy kiemelkedő teljesítményét, tehát nem teljes életműveket ismertetünk, hanem csak egy-egy jellegzetes irodalmi alkotásra hívjuk fel a figyelmet. A tárgyalt szövegek ekként az irodalomváltozatok problematizálá- sát szolgálják, azaz nem egyfajta értést és értelmezést szorgalmaznak, hanem kérdések feltevésére, olvasatok lehetőségeire alkalmasak. Talán fölösleges is hangsúlyozni, hogy a bemutatásra kerülő művek másként, ettől eltérő elrendezésben és módszerrel is tárgyalhatok. Az óhatatlanul reprezentatív áttekintés mindemellett azt is érzékeltetni kívánja, hogy „a nevek sokasága” minden hátránya mellett a poétikai sokszínűség és a változatosság előnyét is magában hordozza. Érdekes olvasatokra számíthat a nemzedékek vagy egyes korszakok szerinti felosztás, a tematikus megközelítés, az íróportré keretében való életmű-ismertetés stb. — a közkézen forgó irodalomnépszerűsítő összefoglalásokban ezek mindegyikére akad példa. Elképzelhető a szlovákiai magyar irodalomnak az adott szűkebb régió felőli megközelítése is, mely szerint hangsúlyosabban kerül tárgyalásra az ott vagy a környéken élő, ott született, művei egy részével tematikailag vagy művelődéstörté- netileg oda köthető szerző. Aminthogy könyvben erre is van példa: a 2000-ben Rimaszombaton megjelent Gömöri antológia című gyűjteményben például csak gö- möri származású szlovákiai magyar alkotók szerepelnek. (Név szerint a következők: Bárczi István, Batta György, Bettes István, Czakó József, Cselényi László, Dénes György, Dusza István, Hajdú István, Hizsnyai Zoltán, Juhász Katalin, Kovács István, Kovács Magda, Kövesdi Károly, Krausz Tivadar, Mács József, Szászi Zoltán, Tóth Elemér, Tőzsér Árpád és Veres János.) A hasonló jellegű - a teljesség helyett egy sajátos koncepciót felvállaló - antológiák közül megemlíthető még a címében is különös 1111 nevű gyűjtemény, mely a Csallóköz 11 és a Partium szintén 11 kiemelkedő alkotójának szövegeit nyújtja (a csallóköziek névsora: Barak László, Bereck József, Csehy Zoltán, Csóka Ferenc, Hodossy Gyula, Kulcsár Ferenc, Mészáros András, Polgár Anikó, Vajkai Miklós, Vida Gergely és Zirig Árpád). De ilyen az országhatárokon szintén átnyúló Táj-Kép-Szó című, az esztergomi-párkányi régió irodalmát bemutató antológia is. A felsorolás ilyen értelemben folytatható volna a bodrogközi (a nógrádi, az Ung-vidéki stb.) tájegység alkotóinak bemutatásával, amiként természetesen végtelen számú szöveggyűjtemény hozható létre a magukat földrajzilag- szellemileg összetartozónak hirdető irodalmakból. Az irodalom természetesen ugyanilyen érvénnyel másként is elgondolható. A kortárs regionális közösségekre mindenesetre az a jellemző, hogy képlékenyek, mert folyton újraalakulnak. A fenti első névsor szereplőinek egy részéről például elmondható, hogy Gömörből származnak ugyan, de évtizedek óta pozsonyiak (Dénes, Hizsnyai, Mács, Tóth Elemér, Tőzsér), s mivel a változás az életművükre vonatkoztatva sem elhanyagolható, ugyanilyen megalapozottan szerepelhetnének egy pozsonyiakat összegyűjtő könyvben; mások (Czakó, Krausz) pedig — pályájuk későbbi alakulását tekintve is — nemcsak a régió határain léptek túl, hanem az orszá
