Irodalmi Szemle, 2006
2006/11 - Duba Gyula: Parasztírónk a múlt századból (Sellyei József munkásságáról) (esszé)
Duba Gyula mindig temetsz, mindent temetsz... szegény fajom, szegény magyar paraszt.” Aztán a bicska...! „Fekete a nyél, mint a halotti lepel, acélja kiélesítve. Kétoldalú az éle, tiszta, rozsdátlan, biztos halál. Hetenként kétszer élesítődik, erre van gond, mert apám, mégis kell a bicska és a szó, az elfelejtett, a becsületbe vágó szó, mit tán meg se hall más, s ha hallja is, föl sem veszi, mégis ok arra, hogy a bicska ne- kiszegeződjön a mellnek.” Idézhetném az egész írást, néhány oldal csak, hogy megidézzem a dühöt, fájdalmat és szenvedélyt, hogy elénk rajzolódjon gondolati íve, amely a döntő mondatig vezet: „Apám, nem újság, hogy bicska van a mellemnek szögezve, a sorsom ez.” A Madách-Posoniutn Kiadó Sellyei-könyvének válogatója, Ozsvald Árpád jó érzékkel tette az írást a kötet elejére és választotta címének. Bizonyára mintegy előszóként, megélte maga is, s tudta, hogy ilyen programot, ily igazságot az ember sorsa diktál. Ozsvald maga is írta ezt a sorsot, jól ismerte mélységét meg naiv báját, a tiszta örömeit is, ott tündökölnek a verseiben. A sorsot Sellyei a bicskában látta megtestesülni, amely - szerinte - a parasztlegény fegyvere és egyben életének szimbóluma! Az Anteus-sorozat célja újra kiadni olyan könyveket, „amelyek így vagy úgy a mai olvasó számára is kihívást jelentenek, azaz - mai Anteusként - korunkkal is képesek megmérkőzni”, tudósít a fülszöveg. Sellyei könyve a sorozat méltó kezdete! Ő maga írótípusként is figyelemre méltó, elemi tisztaságában képviseli az írás kényszerét. Hasonló szellemi típus (alighanem) kiveszett! Ez az írói létforma eltűnt. Értékei mellett sem teremthetett magának méltó életformát, megbecsült, ám kívül rekedt egzotikum maradt. Eredetisége volt az egzotikuma. Történelmi hitelét az adja, hogy írásaiban megragadta a parasztsors lényegét! Személyes sorsa pedig a „felvidékiséget” példázza. Mintegy annak a „csökkentett” lehetőségeit, kiszolgáltatottságát. Veres Péter az egyetemes gondolkozásig és a miniszterségig érhetett el, Sellyei csizmái mindvégig vidékiek maradtak! A kibontakozáshoz nem elég a tehetség, lehetőségek is kellenek. Sellyei fogékony volt a közügyekre, de inkább gondolkodó publicistaként, szellemisége magányos lelket sejtet. Olyan írót, aki az életvalóságot mélyen átéli, de önmagában viaskodik vele. Neki a gondolat jelenti a tettet és a teljesítményt a mü! A Sellyei-bibliográfia négyszáznál több írását veszi számba, nagy részük kéziratban maradt. Az ő életmódja mellett, alig több mint egy évtizednyi alkotóidőt számítva, akár hatalmasnak is nevezhető teljesítmény! Úgyszintén, a „szlovenszkóiság” ismérve, hogy a rövid műfajokban termékeny, legfeljebb a kisregényig jut el, közlési lehetőségei szerint. Könyvre alig gondolhat, a Masaryk Akadémiában sokáig a szemére vetik, hogy az Elfogyott a föld alóla (1935) kiadására „csak ráfizettek”. Csanda Sándor úgy tudja, hogy 1938-ban „néhány kisregénye, Vág völgyi elbeszélés-gyűjteménye és népköltészet-gyűjteménye ár kiadásra”. „Érdeklődéssel olvastuk beküldött kéziratát, de sajnos egyelőre any- nyira el vagyunk látva már elfogadott cikkekkel, hogy újabbakat nem vehetünk át.”- írják a Pesti Naplóból. Kudarcaiban része lehet - ahogy korábban már utaltunk rá a „felvidéki ügyek minisztériumának”, a politika sugallatára a fővárosi befő-
