Irodalmi Szemle, 2006
2006/11 - Duba Gyula: Parasztírónk a múlt századból (Sellyei József munkásságáról) (esszé)
Parasztírónk a múlt századból Ebből következik, hogy realizmusa sem ismeretelméleti, gondolatilag kidolgozott, hanem sokkal inkább természetelvűen ösztönös, tapasztalataiból, sorsélményeiből következően mintegy zsigeri, a paraszti létérzés lírai megtestesülése. Érzi igazát, s mert esetében ez önismeretet (is) jelent, képes írásban kifejezni. Akkor sem ideológia, eszmei célok fűtik, amikor Gaál Gáborhoz írt levelében a parasztíró forradalmiságát említi, hanem életérzésére utal, melyben mintha a történelmi parasztlázadások elkeseredettsége, szenvedélyes felháborodása izzana. A művész lázad igazságérzetében! S természetes létfilozófia és ösztönös spirituális erő munkál benne, amikor élményeit és felismeréseit írott drámai formába önti. Nyelvezete is zsigeri, elemien nyitott, egyértelmű. Fogalmi gazdagsága és szóbősége, hangulatos líraisága a parasztmesék valóságlátását éltetik. Egy múló világ képeként archaikus, melyet megjelenít! Mert elmúló Sellyei világa, már az ő korában is porladó kövület, mállasztja és repeszti a műszaki fejlődés, morzsolja és süllyedésre készteti a modem civilizáció. De még él, számolni kell vele. S a lelkekben még tovább létezik, túléli önnön megrendültségét és lassú elmúlását, így lesz az író csapdája, s egyben hálás nyersanyaga. Az elmúlás folyamatát jeleníti meg általa. S közben mintha önmagát elemezné és jellemezné, kevésbé a képzeletét, sokkal inkább önmaga vallomásosságát építené be történeteibe, léte anyagával ötvözné művét. Bakony Péter a Hatszögletű földben így indokolja az eskető papnak Juli lánya és a „vadember” házassága dolgában elfoglalt álláspontját: „Nem veszem a házamba, mert az nekik sem volna jó. Hogyha kint maradnak a lápon, akkor ők is és a falu is elfelejtik a múltnak emlékét, és az már nem fogja bántani senkinek az örömét. A faluban, az emberek között szégyellniük kellene magukat. Ha meg éppen nem szégyellnék, akkor képmutatókká válnának és ki is veszne belőlük az emberség. Minek segíteném elő valakinek az ellumposodását? Kint a lápon, mintha tanyán élő emberek volnának, olyan lesz az életük.” S a plébános látta, „hogy megtartó erkölcsű felfogás gondolkodtatja Bakony Pétert”. így következik az esküvő bölcs írói értelmezése: „Nem volt a házasságuk kurjongatós lakodalom, ahogy a falubéliek meg szokták ünnepelni a fiatal lelkek egybekelését, hanem olyan emberek komoly, elhatározott cselekedete, akiket már megtaposott az élet, csendessé tett a sors, de éppen kedvetlenné semmi sem tette ő- ket, hiszen akkor nem vállalták volna az élet terhének viselését.” 6 A Nádas házakban Csanda Sándor Sellyei arcképét is közli. Egyszerű, közepes minőségű portré, falusi legényt mutat, igazolványkép lehetne. Semmi feltűnő rajta, inkább mindennapinak tűnik fel, csak a szemében, a tekintetében érzünk némi riadt komorságot és keskeny, összezárt ajka konok határozottságra utal. Csanda alapos előszava az „új arcú magyarok” jellemzésére Balogh Edgár korabeli szövegét idézi: „Mint minden történelmi hivatású új nemzedéknek, úgy nekünk, kisebbségi magyar fiataloknak is ki kellett alakítanunk a magunk új nemzeti öntudatát. Az időben rejlő csodálatos elrendeltetés kivitt bennünket a falura. Az a népi eszme,
