Irodalmi Szemle, 2006
2006/10 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Szalay Zoltán: A szürrealizmus technikai okok miatt elmarad (Ardamica Zorán: heteroteXXXtualitás című verseskötetéről)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE zett magyarsággal az ember nyugodtan már/nem is ehet nem is sírhat nem is kefélhet/mindenünnen a magyarokat látja ezekkel/mindig csak a baj van s ha nincs megeszik egymást/elsiratják egymást megkefélik egymást egymással/megtesznek bármit saját magukkal persze nem/törődnek viszont peckesen nyáladzanak büszke/tohonya kutyaként lógó és kopott nyelvvel”. Egészen megrázó kép ez a nemzet teljes szétzi- láltságáról, kíméletlen kultúrakritikával, csak a néhol felbukkanó közhelyes szlengek zavarják meg a mű folyamatosságát. A költő azonban rendesen kidühöngi magát itt, s ezután nyugodtabb dallamok következhetnek. A lázadozó szakasz után a down című rész meglehetős visszaesést mutat, túl hirtelen térünk át csendes mélázásba, s nem túl határozottan. Fölöslegesnek tűnik például az amerikai elnököt említeni a habzanak című költeményben, amelyben elvontság és konkrétumok váltakoznak, de nem találnak igazán egymásra. A szakasz legsikerültebb darabjai az utolsó két költemény. A besúgóblues a totalitárius rendszerek máig élő átkának verse („a tehetetlenség totálisan eltölt” - akárha Illyés sorait olvasnánk), az Anyád pedig a legszürkébb hétköznapok elviselhetetlensége elleni káromkodásima, figyelemre méltó érzékkel adagolt minimalizmussal. A heteroteXXXtualitás legsikerültebb részeként talán az utolsó, az introvert című jelölhető meg, amely igazán hiteles számadás, őszinte lírai vallomás, tele valódi melankóliával, igazi, szuszogó félelemmel, a jelentéktelenség démonainak csendes őrjöngésével. Az eleven, földi kárhozatot jeleníti meg a költő, fanyar humorral, „legyűrt indulatok”-kal, melyek mégis „szikrára szomjaznak”. Hitelesen jelenik meg Villon és Csokonai világának korgó mélabúja, s egy, a legfőbb dolog felé haladunk csak, az elmúlás felé, mellyel nincs igazán kedve kacérkodni a költőnek, szembenéz vele, de nem röhög a képébe úgy, mint minden másnak. Jut még hely egy kis irodalomtörténeti kalandozásra is, a harmincöt című versben a nagy írók, költők arckép- csarnokán haladunk végig, Ardamica Zorán elérhetetlenként tekint a Radnóti- és Byron-féle irodalmáróriásokra („épp utolérem a következőket... sajna csak korban műben meg tán soha sőt biztosan nem”). A mű végén feltűnik az apai hivatás képe („Encsi kiabál apa gyere gyorsan Julcsi nem hagy leckét írni/ja a lecke”), s ezzel valamiféle megnyugváshoz jutunk el. Ja, a lecke! A tovább vezető út, az eleven jövő, a bevégezhetetlen feladat, az élet nagy leckéje. Ardamica a melankólián túl látja az utat - a munka végtelenségét. Több okból is üdítő olvasmány Ardamica Zorán heteroteXXXtualitás című verseskötete. Ahogy a cím is mutatja, többfajta jellegű szöveg jelenik meg a költeményekben, több hangulat, bár a két alaphang a düh és a melankólia, a lázadás és a keserű beletörődés. A szerző azonban mindvégig szívélyes marad az olvasóval, izgalmas, érthető és mai. Kíváncsian várhatjuk, mi lesz a költő következő lépése, mely talán még erőteljesebb, még hangosabban dobbanó is lehet, mint amilyet a heteroteXXXtualitással megtett. (NAP Kiadó, Dunaszerdahely, 2005) Szalay Zoltán
