Irodalmi Szemle, 2005
2005/5 - MAGYAR IRODALOM CSEH/SZLOVÁKIÁBAN, 1918-2004 - Irodalmunk - dióhéjban (Bárczi Zsófia, Fonod Zoltán, Csehy Zoltán, Szeberényi Zoltán, Turczel Lajos)
Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában, 1918-2004 század poétikai gesztusait, ill. a népköltészet elemeit is felhasználták. - Berkó Sándor posztimpresszionista, bibliai és József Attila-i nyomdokokon építkező én-lírája és szociális érzékenységű vallomásossága ma talán kissé anakronisztikusnak hat, míg a vele rokon, ám sokszorta változatosabb poétikájú Sáfáry László expresszionista és szürrealista tapasztalatokat is mutató költészete, valamint a náluk korábban jelentkező, a női lélek rezdüléseit naplószerűen versben megjegyzetelő Szenes Erzsi (akiről többek közt Ignotus, Radnóti és Füst Milán írt kritikát) több, figyelemre méltó teljesítményt is felmutatott. Prerau Margit vagy Wimberger (Pozsonyi) Anna önelemző verseinek poétikája, Szabó Béla autodidakta, expresszionista karakterű kiáltáslírája, Bolya Lajos epikureista szemléletű, áradó költészete kevésnek bizonyul az önálló költői nyelvért folytatott küzdelemben. - A vallásos, konzervatív értékeket valló költők számára Mécs László költészete a korban paradigmaszerűnek bizonyult. Rájuk a humanista értékrend hangoztatása, a moralizálás, a dalszerű verskomponálás, bibliai elemek és egyházi-dogmatikai közhelyek alkalmazása a jellemző, mely olykor a költő-vátesz típusú önreprezentációban is testet öltött. E költők sorából Kossányi József és Tamás Lajos lírája emelkedik ki valamelyest. Az önálló szlovák állam idejének magyar nyelvű irodalmából Győry Dezső Emberi hang c. kötete említhető (1940), rendkívül intenzív irodalmi tevékenységet fejtett ki Kömyei Elek, s Szalatnai Rezső összeállításában egy ígéretesnek ható versantológia is megjelent Kövesdi (Szabó) László, Stelczer Endre és Hentz Zoltán munkáival. Költészet (1945-1989) A 2. vh., a holokauszt, a kitelepítések, belső telepítések és a reszlovakizáció történelmi kontextusában a magyar irodalom Csehszlovákiában még nehezebben bontakozott ki, mint az 1918-as impériumváltás idején. Poétikai értelemben lényegében a „nyolcak” fellépéséig összmagyar mércével mérhető életművek nem is születtek, s ráadásul a magyarországi irodalmi diskurzusból is a másod- és harmadvonalba rendelődött alkotók esztétikai elvei szűrődtek át a pol. elkötelezett szélsőbal- oldali eszmekör impulzusaival átitatva. Az első köztársaság irodalmának eredményei alig éreztették hatásukat, az írói tudat inkább jövőorientáltnak mutatkozott, mintsem múltba révedőnek. Noha az irodalomkritika és irodalomtörténet-írás nagy része töretlen folytonosságról beszél, az esztétikai elvek és a poétikai programok terén ez nincs így: a történelmileg megkonstruált valóság nem esik egybe az irodalom valóságával. - Az első hazai magyar nyelvű verskötet Dénes György nevéhez fűződik (Magra vár a föld, 1952), mely a költő második kötetét beleértve is a sematizmus és a sztálinista hátterű kommunista irodalomeszmény iskolapéldája, L. Gály Olga, a fiatal Török Elemér és Veres János korai munkáival egyetemben. Az Új Hajtások c. reprezentatívnak szánt antológia (1953) is lényegében kommunista hitvallások és sematikus pszeudo-valóságversek gyűjteménye. Bábi Tibor korai sematikus versei után a 60-as években alkotta meg legjelentősebb kompozícióit (A Forrás éneke, 1965, Könny a mikroszkóp alatt, 1966). A sematizmus természetszerűleg a
