Irodalmi Szemle, 2005
2005/7 - Csordás János: Jönnek az oroszok (novella)
Csordás János Jönnek az oroszok 1968. augusztus 21-én déltájban, amikor biciklizésből tértem vissza, az utcánkban szájról szájra terjedt a hír, hogy jönnek az oroszok, Kassát már megszállták, a motorizált páncélozott hadsereg Tornaija felé tart. Andrik Eta, a szomszéd- asszonyunk olyasmit hangoztatott, hogy háború lesz, majd pénzt vett magához, fogta a szatyrát, s ment Blahotához, a vegyeskereskedésbe cukorért és lisztért. Ebéd után a Rima-partra szerettem volna menni a barátokhoz, de anyám azt javasolta, inkább maradjak itthon, olvassak vagy csináljak valami mást, ne menjek sehová. Mellesleg elmesélte, hogyan élte ő át apámmal a Szijjártó utcai otthonukban az 1956-os magyarországi eseményeket. A Kossuth rádió adását hallgatták, s arra lettek figyelmesek, hogy az éteren át lövöldözések hangjai szűrődnek ki. Aztán az oroszok megszállták Magyarországot. Ezért nem akart kiengedni, az oroszokkal kapcsolatban rossz tapasztalatai voltak... Az 1956-os magyarországi eseményekről mindaddig, amíg anyám nem beszélt róla, nem tudtam és nem hallottam semmit. Anyám egyszerű szavakkal mondta el az emlékeit, forradalomról avagy ellenforradalomról nem beszélt, a hangsúlyt az oroszok erőszakos bejövetelére helyezte... Se anyám, se apám nem bízott azokban, akik kapcsolatban álltak az oroszokkal vagy a szovjetek által terjesztett propagandisztikus ideológiával; ebbe a kategóriába tartoztak a Rimaszombatban lakó egykori partizánok és munkásmozgalmi aktivisták, akik május elsején magukra aggatták kitüntetéseiket. Apám valameny- nyiüket személyesen vagy látásból ismerte, némelyiküknek illendőségből köszönt, ha véletlenül találkoztak, ellenben távolságtartó és cinikus maradt velük szemben. Következésképpen apámnak, a borbélynak a székébe ezek az emberek nem ültek be, mindazonáltal apám sem szolgálta volna ki őket. Egyszer Kozíner Imrét, a legismertebb régi kommunistát percekig hagyta a borbélyszékben ülni, mígnem Kozíner meg nem unta a várakozást és át nem ült az egyik megüresedett székbe. Apámnak ebből némi kellemetlensége származott, „fejmosást” kapott, s megvonták tőle a prémiumát. Anyám félóránként kisétált az utcára a ház elé, szóba elegyedett a szintén kint levő szomszédasszonyokkal, Habán Manyával, Nénával, a hebegős Habán Margittal, Delics Irmával és Andrik Etával, tudni akarta, mi történik. Híreket mindig hozott valaki. Négy óra előtt Bódi Béla, Marika apja a városból hazajövet elújságolta, hogy
