Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - TANULMÁNY - Vajda Barnabás: Pszichoanalitikus irodalom - Monarchiairodalom, modern irodalom
Pszichoanalitikus irodalom... 89 mint két kultúrterület alapfokú és közvetlen kapcsolata, melyet a korabeli művészek a gyakorlatban úgy alkalmaztak, hogy pszichoanalitikus szakember(ek)től vagy szakirodalomból megtanulták, hogyan és mit lehet felismerni az emberi viselkedés tudattalan motivációival kapcsolatban, s ezeket a tanulságokat - leggyakrabban pszichopatológiai jelenségeket — beillesztették regényeikbe. Csakhogy pusztán ez „nehezen juttatja el az írót valóban új nyelvi és stilisztikai megoldásokhoz”.22 Gianpiero Cavaglia úgy véli, Krúdy Gyula kivételével az összes magyar író, Cholnoky, Babits, Kosztolányi, Nagy Lajos, Karinthy, sőt Csáth is csak és kizárólag ezt a primér hatást tudta fölhasználni. A téma mind kulturálisan (az osztrák-magyar kultúrközegben), mind időben (Freud kortársai voltak) közel állt hozzájuk, ám nyelvileg nem tudtak áttörést elérni, amennyiben mindnyájan „a pszi- choanalitikai problémát a késői naturalista regényirodalom igen elkoptatott nyelvébe és stíluselemeibe ágyazták”23; így műveik az akkor újdonságnak számító pszichoanalitikus téma szempontjából modemek, a pszichoanalízis nyelvi innovációja szempotjából nézve azonban elavultak. Krúdy Gyula az egyetlen a magyar nyelv- területen - állítja Cavaglia -, akinek a prózájában ténylegesen végbemegy az irodalmi nyelv „belső érése”. Ismeretes, saját korukban milyen éles kritika érte a nyugatosok prózanyelvét, amiért radikálisan szembefordult a Jókai-Mikszáth-féle vonulattal; a nyugato- sokat már ez is kisebbsége szorította, és az elszigeteltséget még tovább fokozta a pszichoanalízis témájának újszerűsége, szokatlansága, helyenként idegenszerűsége a magyar kultúrközegben. Ha pedig elfogadjuk ezt a tétel, akkor a magyar pszichoanalitikus irodalom problémája a modemség-konzervativizmus-tengelyre állítható. Cavaglia azt állítja, hogy a pszichoanalízisben érdekelt magyar írók (Csáth, Babits, Cholnoky, Kosztolányi nevét említi) stilisztikai kritériumok szerint zsákutcába jutottak, mert „egyrészt a Weltliteratur felől nézve megannyi európai, és főleg osztrák írótól eltérően írtak, míg a hazai irodalom felől nézve a hagyomány ellenében valami mélységesen ellenségest műveltek”.24 Azonban a hagyományokkal való szembefordulás nem feltétlenül jelent zsákutcát, másrészt pedig a modernség mint minőség viszonylagos fogalom. A klasszikus korszak magyar pszichoanalitikus írói talán elmaradottnak tűnnek pl. Arthur Schnitzler stílusához képest (habár bizonyos áttételes kapcsolatok miatt, mint pl. Juhász Gyula esetében - aki kiváló némettudásának köszönhetően nem Freud, hanem Schnitzler pályáját követve szerzett értesüléseket a bécsi modernségről25 - ez sem igaz), ám a korabeli helyzethez képest mindenképpen progresszív irányt képviseltek. (Részlet a közeljövőben a Nap Kiadóban megjelenő kötetből.) JEGYZETEK 1 Erről a témáról az általam ismert legrészletesebb munka: Lélektöl lélekig. Osztrák-magyar-kö zép-európai összefüggések. Szerk. Fried István. Szeged, 2000.
