Irodalmi Szemle, 2005

2005/10 - JUBILÁNSOK KÖSZÖNTÉSE - Csordás János: Vörös vonat (novella)

Vörös vonat

dés, megalkuvás. A végtelenségig mégsem hagyhatnak magamra egy ronda fülkében!

Felocsúdom, mert észreveszem, eltűnt az ülésről a tálca. Valaki tehát akkor sürgölődik körülöttem, mikor nem vagyok ébren vagy eszméletemnél. Miért nem akarja mutatni az arcát? Ki ő? Kikhez tartozik? Nem szeretem az arc nélküli embereket. Az álarc mindig hamis! Megmozgatom elgémberedett végtagjaimat, felpezsdítem vérkeringésemet, teszek néhány bizonytalan lépést, mintha járni tanulnék. A fülke légköre nyomasztó, helyváltozásra vágyom, vonz a folyosó, bár semmilyen látnivalót nem nyújt, mégis kényszert érzek, menjek ki. Megrökönyödésemre az ajtó nem nyílik, hiába ügyeskedem. Köd ereszkedik rám, türtőztetem magamat; mi hasznom származna abból, ha dühkitörésemben kárt tennék önmagamban? Semmi. Nehezíteném amúgy sem könnyű helyzetemet. Mozgásteremet korlátozták, tehát a fülke egyben cella is. Micsoda bölcs előrelátás! Ugyan mivel érdemeltem ki fogságom szigorítását: hogy meghúztam a vészféket?

Órák hosszat ücsörgők vagy járkálok a fülkében. A levegőcsere abbamarad, kikapcsolják a falba süllyesztett ventillátort, a helyiségben ismét kellemes a légzés. Néhányszor ellenőrzőm az ajtót, az eredmény minden alkalommal ugyanaz: be van zárva. Idegesítő körülmény, nagyon zavar. Hirtelen elönt a düh, toporzékolok. Mit követtem el? Ehhez az utazáshoz igazán kevés a közöm! Belerángattak; tények bizonyítják, hogy brutálisan, emberhez méltatlanul. Nem én akartam. Akaratom ellenére nincs joga senkinek a sorsomról dönteni! Erőt csak erővel szerezhetek, következésképpen mindent elkövetek annak érdekében, hogy megtudjam, mi folyik ezen az átkozott vonaton. Tisztában vagyok az eddigi tényekkel: bármit teszek, akárhogyan okoskodom, falakba ütközöm, rövidebb-hosszabb időre ártalmatlanná tesznek. Nem adom fel, emberi mivoltom azt diktálja, nem adhatom fel. Ez a tisztességtelen játszma mégsem folytatódhat így a végtelenségig, számomra nincs semmilyen értelme, a helyzet romolhat, ha nem állok ellen. Méltóságomat vesztem el, ha tudatlanságban tartanak. Következetesen át kell értékelnem az eddigi események sorozatát, összefüggéseket keresve. A logikában sohasem adódhatnak meglepetések. Az ok és okozat alapján indulok ki, figyelembe veszem az apróságokat is, ha kell, többször átrágom magam egy-egy mozzanaton.

Rá kell döbbennem: ravasz technikával állok szemben, a kocsiban valamennyi szerkezet elektronikusan működik, biztonsági berendezés ügyel arra, ne legyen elhagyható a kocsi vagy éppenséggel a fülke, tehát nem kifejezetten rám pályáznak. Ez kisség megnyugtató; egy utas vagyok a sok közül, aki a véletlenek folytán idecsöppent. Nincs más hátra, ki kell játszanom a technikát, cselhez kell folyamodnom. Ehhez a folyosóra kell jutnom! Itt mindent ember alkotott; tökéletes ember nincs, ebből adódóan a biztonsági berendezés sem az. Remélem. Elragad a tenni akarás vágya, de a tények lehiggasztanak.

Nem vagyok ezen a téren szakember, kudarcot vallhatok. Mégis próbálkoz-- nőm kell, máskülönben megöl a tétlenség. Az ajtót ki kell nyitnia annak, aki hozza az ennivalót. Ez órák kérdése. Ki kell várnom. Azzal, hogy hoztak élelmet, kinyil-