Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - Faludy György versei (Szerelmes vers, A nagyúr hangja)
Faludy György versei Szerelmes vers Ajtómnál álltái. Nem engedtelek be. Akárhogy kívánsz, kísérleted meddő. Várfalat húztak közibénk az évek: te huszonhét vagy, én kilencvenkettő. Tiéd a jövő. Régen erős voltam, de kincseimnek elfogyott az ára, te a számítógépre esküdtél fel, én Gutenberg foszló galaxisára. Megvédlek, vénség, magamtól, fogadtam, s el sem képzeltem, hogy a szerelem hatalmasabb. Most itt ülök melletted s hosszú, szőke hajadon a kezem. Egymás nélkül nem tudunk többé élni. Naponta földre sújt az iszonyat, hogy a kölcsön, mit az időtől kaptam régen lejárt. Már csak pár pillanat. Boldogságunkban te nem gondolsz arra, kivel töltesz utánam hatvan évet. Sok a nálam különb. Hozzám hasonló egy sincs. Mikor nem látsz, felsírok érted. A nagyúr hangja Öngyilkosságot követel Aki ily verset követ el. Mit nekem törvény, kultúra? Vagyok a kerek föld ura. A népek dolgába konok kedvemmel belekotyogok, s mit bánom, édes Istenem, hogy egyiket sem ismerem. Vagyok a hatalom, aki parancsát gőggel rója ki, akár egy régi római,
