Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - Hogya György: Hullámtükör (novella)
Hogya György amely talál. Olyan fogalmi rendszert igyekeztem kidolgozni és megírni, amelynek lényege, fő mondanivalója rímel mindarra, amit Omphalé velem művel, és a szi- nekdoché elve alapján úgy kell ezt a mozzanatot „tálalnom”, hogy Omphalé felkapja a fejét, és találva érezze magát. Úgy véltem - vagy legalábbis reménykedtem benne —, a tény, hogy tisztában vagyok mindazzal, ami velem történik, zavarná őt, s ha az írásokban sikerül a „velem történt”-eket a „velünk történt”-ek fogalmára ki- bővítenem, ezzel az ő személyét is bevonnám a tudatosan kezelt folyamatba, s megfosztanám őt a „titoktól” - vagy annak látszatától. S akkor talán lépni fog. Ha másért nem, azért, hogy ellenőrizze, vagy megcáfolja az igazamat. Egy nap aztán - fogalmam sem volt, hogy fogságom hányadik napján - úgy nézett ki, sikerül kiugratnom a nyuszit a bokorból. Személyesen látogatott meg, és kedvesen viselkedett, mint valamikor réges- régen, az ókorban, amikor megismerkedtünk.- Végre valami érdekeset írtál! — mondta, és én nem ismertem rá.- Csak nem olvastad, mindazt, amit írtam? - kérdeztem a mit sem sejtő ember udvarias meglepettségével.- De hiszen az írók azért írnak, hogy olvassák őket, nem? - kérdezte éppoly tettetettséggel, mint én. „Jó kis pár vagyunk!” - gondoltam elégedetten, de hallgattam. Arra vártam, hátha elárulja, mi az, ami megragadta az írásaimban, mi az, ami rábírta, hogy lejöjjön hozzám. A legutóbbi — egyébként az utóbbi napokban gyakran ismétlődő és va- riálódó - történetem egy hajón játszódott, amelyen a nő „uralja” a férfit, aki azonban, szellemi fölényével alázza meg fogva tartóját.- Okosan teszed, hogy hallgatsz - felelte, és be kellett vallanom, ez azért meglehetősen kétértelműen hangzott. Akár figyelmeztetésnek is vehettem.- Este meghívlak egy italra - zárta le végül a beszélgetést, és egy akár barátinak is nevezhető búcsúpillantással távozott. Még mindig nem tudtam eldönteni, hogy Omphalé szépsége és érzéki teste miért hatott rám annyira, hogy este elfelejtsem mindazt, amit addig ellenem tett. Egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy a kegyetlenséget komolyan gondolta. Ránézve formás alakjára, melleinek domborulatára és csípőjére hihetetlennek tűnt, hogy ez a szépség a rossz velejárója legyen. A szalon otthonias, sőt családias hangulatában, a gyertyafénynél, a finom falatokkal és figyelmességgel körülvéve, szinte elmerültem az érzékiségben. Az addigi megaláztatások és az írással járó fáradságos munka után valóságos felüdülést jelentett az est, és már-már a fejbe rúgást is hajlandó voltam megbocsátani. Mindamellett továbbra is bíztam abban, hogy Omphalé mégiscsak nő, olykor csak megkívánja a férfi testét, annak közelségét, s ha ettől nem is lesz szerelmes, csak akad egy gyenge pillanata, amikor végre kiszedhetem belőle, mi célt szolgált mindez, volt-e célja egyáltalán? Visszakapott ruhámmal az önbizalmam is megnőtt, s mikor kiderült, hogy ha nem is mindent, de írásaim nagy részét elolvasta, szinte teljes átéléssel gyakorol
