Irodalmi Szemle, 2005
2005/10 - Tőzsér Árpád versei (Bellorophón, Vágtass, bolond..., Ez az a kocsma, A skarlát betű, A költészet lakozója, Kontextuális etika, Barbarossa-terv, Nominalista akácok, Nietzsche)
Tőzsér Árpád versei Barbarossa-terv Akkor is lángolt a nyár. Vöröslő szeméremnyílás volt a nap az égen, csak nem tudtunk róla: versenyt pacskoltunk a kacsaúsztatóban a kacsákkal. A parton Barbara ángyom, Ernő anyja fennszóval sírt, az ura sasos behívót kapott: Kisfiam, mi lesz velünk! A kisfiam komoran lubickolt, nem tudta, mi a sasos behívó Hatévesek voltunk, a nővérem hajas babáit a fütyülőmmel szoktam megszoptatni. Álltam a langyos vízben, kanál a sűrű mézben, igyekeztem bepillantani a parton álló ángyom szoknyája alá. Persze, nem láttam semmit, de mikor a pajtásaim faggatóztak, hogy mit láttam, az igazat mondtam: A napot láttam, annyira a szemembe sütött, hogy majdnem megvakultam. Most, hatvan év elteltével is hallom az élveteg körték húsát szétcsattanni az udvar kiszáradt fiivén, s érzem-hallom a levegő édes, termékeny locsogását. Nominalista akácok Umberto Eco szerint a túlvilág olyan sarka az egyetemnek, ahol az univerzáliák már pőrén, a reáliák emléke nélkül lebegnek. Őszülő férfi hajlik ki a vonatból, akácok sora virágesőben ázik. - Minden a régi szép, bús nóták szerint - a tárgyból valami mégis hiányzik. A férfi érzi, olyan világ felé száguld vele az intertáltos, hol a virághoz már nincsen illat, sőt virág sincs a virághoz.
