Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - TANULMÁNY - Vajda Barnabás: Krúdy-reneszánsz a Felvidéken
Vajda Barnabás Krúdy (és kortársai) lingvisztikai-interpretációs szempontú pszichoanalitikus kapcsolatainak megértetéséhez érdemes két segítséget hívni: elvi síkon a nyelvi kifejezés modern lehetetlenségének vagy nehézségének ismert problémáját, konkrétan pedig Márai Sándort. A pszichoanalízis mint írói müvekben fölbukkanó téma fölfogható úgy, mint két kultúrterület alapfokú és közvetlen kapcsolata, amit a művészek a 20. század első évtizedeiben úgy alkalmaztak, hogy pszichoanalitikus szakemberektől vagy szakirodalomból megtanulták, hogyan és mit lehet felismerni az emberi viselkedés tudattalan motivációival kapcsolatban, s ezeket a tanulságokat - leggyakrabban pszichopatológiai jelenségeket - beillesztették regényeikbe. Mint Kelemen Zoltán utal rá10, Krúdy esetében ez időnkét egész vulgáris módon történt; lásd Krúdy Zsuzsa visszemlékezését arról, hogy édesapja pusztán pillanatnyi (talán kétségbeesett) ötletből kezdett álmoskönyvet írni11. Nem csoda, hogy ez a fajta - nevezzük talán így: - biográfiai kapcsolat „nehezen juttatja el az írót valóban új nyelvi és stilisztikai megoldásokhoz”12. Ezzel szemben az analitikus (vagy még inkább önanalaitikus) írásmód egyik fajtáját Márai Sándor képviseli. Fried István szerint „Márai kereste az analitikus regény korszerű változatát, amely híven képes beszámolni a kommunikáció lehetetlenségéről”13, azaz ugyanazon az úton indult el, mint Krúdy. Fried szerint egy sor Márai-írásban, főleg a Zendülők- ben, A szigetben és az Egy polgár vallomásaiban fedezhetők fel freudista célzások. És bár Márai több helyen nyíltan írt Freudról és a pszichoanalízisről (ez volna a primér kapcsolat), sőt korai írói korszakában a szabad asszociációs technikával is élt, legizgalmasabbak azok a kísérletei, amelyek a mélylélektan szublimáltabb, irodalmi nyelvben feloldott változataiban érhetők tetten14. Amíg a Zendülőkben bizonyos mélylélektani részjelenségek (pl. az apakomplexus) találhatók, addig az Egy polgár vallomásai Márai Sándor analitikus önterápiájának bizonyítéka, pontosabban annak, hogy a regényben Márai „regényformában oldotta föl az öndiagnó- zist”.15 A mostani Krúdy-kötetben olvasható Ifjúság c. regény három évvel Freud hivatalos fellépése előtt, 1896-ben jelent meg a Magyar Szemle hetilap hasábjain, ennek ellenére az elemzés határozott pszichoanalitikus vonásokat fedezhet föl. A mód, ahogy a vidékre visszahúzódó Vertán Pál és Nelli kisasszony megismerkedik a VI. és VIII. fejezetben: összeismerkedésük játékának leírása, a vágy és a vágyódás belső monológgal illusztrált leküzdése, az elfojtás nyelvi mozzanata, érzéseiknek a valóságtól eltérő megfogalmazása (amit maguk is tudatosítanak), továbbá vágyuknak apróbb-intenzívebb rezdülésekbe való írói kivetítése mindkettőjük részéről (azaz a szublimáció) - mindez annyira pszichoanalitikus indíttatású, hogy akár Freud berggassei rendelőjében is elhangozhatott volna. Hogyan lehetséges ez? Ha a nyelv irányába gondolkodunk, akkor jelentőségét veszti, hol, hogyan említődik egy írónál Freud vagy Ferenczi neve, sőt még az is, Freud munkássága előtt vagy után született-e az adott mű. (Ezt Freud maga is így gondolta, bár kétségtelen, hogy
