Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - Hudák Katalin versei (esőben rejtőző, korai sirató, helyettem, ...ma sem ehettek)
Hudák Katalin versei esőben rejtőző csak a lehulló esőcseppekben vagy, így érinted meg síró arcomat, hideg esőkezed hihetetlen módon mégis melegít, rám rajzolja fényét-fagyát, rám fest ébredő életet, varázslathajnalt, de ha rád nézek, ajkamról tovaszökik élővíz-ízű, esőbe rejtőzött ajkad korai sirató (ki bűne?) előttem hatalmasnak tűnt lényed, végtelennek, indokoltnak a tekintélyed, némán is — idegenül — a mindent jelentetted. de sokszor jól jött volna néhány szerető szó...! mégsem a te bűnöd ez a „ korai sirató ” szépnek és fiatalnak látlak ma is téged, fontosnak, bár megkopott már előttem régi fényed, gyakran elmulasztom, hogy jó legyek hozzád, pedig a mulasztás nem keresztyén emberhez való. mégsem az én bűnöm ez a „ korai sirató ” hiába létezel, olyan, mintha nem is lennél, hiába nem látlak, olyan, mintha velem lennél, a hangomban gyakran te szólalsz meg... minden emberi jóság bennem tőled való. ki bűne akkor ez a „ korai sirató ”?!
