Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - Fried István: Felső-Magyarország (Szlovákia) a március előtti periódus bécsi folyóirataiban (tanulmány)
Fried István turális közeledésnek. Jó példa erre az e kötetben ismertetésekben sűrűn előkerülő jövevényszó-kérdés.9 Az, hogy az egyik nyelv mit vett át a másik nyelvből, a kulturális felsőbbség bizonyítékává vált, föl sem merült (vagy csak nagyon ritkán, elvétve), hogy egymás mellett, együtt élő népek esetében a kulturális és nyelvi „csere” magától értetődő, kölcsönös. A történészeket nemegyszer az vezette, minél előkelőbb ősöket keressenek és főleg találjanak, amelyek egymással szemben, Európa színe előtt nemcsak a nép/nemzet életképességét jelzik, hanem azt elsősorban, jelentősebb helyet kell kapniok a XIX. század Európájában. Az önértelmezés és az önjellemzés a legtöbbször a szomszédos, a velük azonos státusú vagy a velük e- gyütt élő néphez képest fogalmazódik meg, az összehasonlítás célja a „mi”-tudat növelése, nemegyszer a másik fél alacsonyabb rendű voltának prezentálása. A közös teljesítmény egyre kevesebbszer kerül szóba, törpe kisebbség hangoztatja csupán. A nemzeti kizárólagosságé lesz a főszerep a tudományoknak (és a művészeteknek) szinte minden területén. A szóban forgó kötet erősen válogatott anyagot ad, de ebben a formában is elsősorban arra alkalmas, hogy a kutatások további irányait kijelölje, és a középeurópai érinzkezési típusok körvonalazását ösztönözze és segítse. A legtöbb haszon a helytörténet művelőié, akik mind a régió, mind a szubrégió művelődési törekvéseit egy meghatározott időszakra az eddiginél pontosabban és alaposabban ismerhetik meg. Az egykorú tudósítások az egyébként rekonstruálhatatlan állapotot (nem rögzítik, de) rajzolják föl, olyan adalékokat közvetítenek, amelyek másként nem vagy csak nehezen hozzáférhetőek. Gertraud Marinelli-König gyűjteményes kötete hézagpótló, a jelzett terület történeti ismeretének nélkülöthetetlen forrása. Igaz, hogy jelentősebb és kevésbé jelentős híradások, recenziók, beszámolók jelzését, erősen kivonatos, szemelvényes közlését tartalmazza e kötet, ám a publikált anyagból feltárható, mi érdekelte Bécset, minek bővebb, minek csupán említésszerű ismeretében mutatkoztak érdekelteknek. Oly sok szó esik mainapság a közép-európai művelődéstörténetről, annak előzményeiről, lehetőségeiről. Ez a kötet igen sok olyan adalékra hívja föl a figyelmet, amely egy irodalmi/tudományos Közép-Európa mellett érvel, olykor azáltal, hogy regisztrálja az ellenérdekeltségeket. Egy-egy bécsi folyóirat alaposabb feldolgozása ennek a könyvnek kiteljesítése lehet, az alaprajz alapján egy kulturális egység bemutatása. Természetesen filológiai munkáról van szó, ám felidézve hajdan volt többnyelvűséget, sőt, több kultúrában jártasságot, a közép-európaiság egy változatáról is, hiszen nemcsak többnyelvű olvasót/kutatót igényel ez a munka, hanem olyat, aki legalább két anyanyelvi kultúrában járatos (amellett, hogy németül legalább olvas). Csáky Mórictól kezdve sokan idézik Csaplovics János kijelentését: „Magyarország Európa kicsinyben.” A változatosság, a sokszínűség, a többnyelvűség, a kulturális sokféleség Európája ötlik föl, amely jelen korunkban nemes célként fogalmazódik meg, de amelyhez múltbeli érveket az ismertetett kötet számos szemelvényéből meríthetünk. Talán nem minősül üres optimizmusnak (talán nem
