Irodalmi Szemle, 2005
2005/9 - Fried István: Felső-Magyarország (Szlovákia) a március előtti periódus bécsi folyóirataiban (tanulmány)
Fried István Anakreón, „a gráciák kedvence”, szláv költő volt, s a régi görögök nem mások, mint rejtett szlávok. Szinte szó szerint ismétlődik meg ez egy másik német nyelvű lapban, szintén 1847-ben, azzal a különbséggel, hogy „egy pesti fanatikus szlávot” emleget a híradás szerzője. Ehhez képest furcsának tetszhet, hogy a nem kevésbé „délibábos” nyelvészet magyar képviselőjéről, Horvát Istvánról éppen az a Rumy Károly György közölt megengedő hangvételű tudósítást, aki szoros kapcsolatokat ápolt a szlovák tudósokkal. Rumy közvetítése révén megtudjuk, hogy Horvát István szerint a régi oroszok valójában magyarok voltak, magyarul beszéltek. Ha ez így van, folytatja Rumy, zárójelben hozzátéve, hogy Horvát ezt bizonyára majd bebizonyítja, könnyen magyarázhatóvá lesz, hogy a jelenlegi (!) orosz-szláv dialektusban (Dialekt) miért van jóval több magyar szó, mint más szláv nyelvjárásokban (Mundart), mint például a csehben, a lengyelben és a vendben (de nem a szerbben, a szlavóniaiban, a horvátban, a dalmátban és a szlovákban). Rumy Horvát Istvánnak a Tudományos Gyűjtemény című folyóiratban 1835-ben megjelentetett tanulmányát ismerteti. Horvát viszont az orosz regényíró-történész ama fejtegetéseiből indul ki, miszerint a régi oroszok nem oroszul, más nyelven beszéltek: itt a normann hódításnak egy eléggé önkényesen magyarázott tézisére bukkanunk. Míg Dankovsky képzelgéseit a bécsi folyóiratok megmosolyogják, Rumy tárgyszerűen kísérli meg Horvát képzelgéseinek ismertetését, mindössze a bizonyító anyagot látszik finoman hiányolni. Ugyanakkor Rumy az 1810-es években bekapcsolódik abba a vitába, amely szintén a bécsi folyóiratokban zajlik a magyar nyelv szláv jövevényszavai körül, és amelynek egyik résztvevője az a Sámuel Roznay, aki költő- ként-fordítóként is jeleskedett, és aki Csokonai és Kisfaludy Sándor líráját közvetítette a német és a bibliai cseh nyelvű irodalomba. A kötetben nekrológjából olvashatunk részleteket, innen tudható nyelvészeti munkálkodása: a Wiener Allgemeine Literatur-Zeitungnak munkatársa volt, ez „irodalmi lap”-nak melléklapjában R.-rel aláírva tőle valók a filológiai megjegyzések a magyar és a szláv nyelvről. 1816-ban még érdemként hangozhatott el a több irodalomban való részvétel. Míg Roznay Anakreónt fordított bibliai cseh nyelvre, a magyar irodalmat ismertette németül német folyóiratban, a tübingai Morgenblattban, magyar verseket tolmácsolt bibliai cseh nyelven, egyszerre közvetítvén nagy hangsúllyal a Himfy szerelmeit a szlovák és a cseh irodalomba. Ennek tudatában nem egészen világos, hogy miért nincs feloldva az S. R. betűjegy, amely az alábbi cikket jelöli: A magyar nyelv szláv szavai, tekintettel az ószláv, orosz, lengyel, cseh, szlovák és vend nyelvjárásra (Mundart), mint ahogy nincs „megfejtve” a K. betűjel sem, jóllehet a kutatás már régen tisztázta, hogy Jernej Kopitart rejti, aki a tudományos szlavisztika egyik megalapítója volt. A nyelvészet fejezetcím alatti Ungaristik (Hungarológia) besorolás mindössze hat címet sorol föl. Az első szerint a már korábban említett Dankovsky a maga módszerével tárgyalja a magyarok eredetét és őshazáját, a második J. E. Klemm könyvét mutatja be: A magyar nyelv és az etimológiai nyelvhasonlítás, ezt követi a szlovák Ján Fejes 1807-es röpiratszerű brosúrájának
