Irodalmi Szemle, 2005
2005/8 - SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE 75. SZÜLETÉSNAPJÁN - Czapáry Veronika: A fürdés és olvasás (novella)
A fürdés és olvasás Eggyé vált a vízzel, lassan lebegve eggyé vált vele... Valami végső végtelenségben lebegett, abban a hitben, hogy eggyé fog válni a vízzel és végre szerencsés lesz és elfelejtheti, hogy miért van itt, minek, és hogy mitől olyan összeálló az egész. Ahogyan a fény törik a színeken. A forró tengerparton a hullámok hangja megnyugtatta Cincinnatust. Cincinnatus mindig csak Alizra gondolt. Igazán megnyugtatólag hatott rá. Még sokkal, de sokkal megnyugtatóbban, mint Maguska. Aliz, amint fekszik a tengerparton, igazán vicces látvány. Cincinnatus nem tudta őt elképzelni strandolni. Alizt mindig más dolgok érdeklik, például a homokvárak építése, és bizonyos dolgok, hogy csak úgy kis fürdőruhájában sütkérezzen a tengerparton, egészen elképzelhetetlen volt Cincinnatus számára. O persze ő sem egy szokványos strandoló, mert fehér kis ingjét nem vette le, a mamuszát is csak egy darabig (néha vörös papucsra cserélte), de jó volt felolvadni a napban, a nap fényében, a végső és örök fényben, ami az emberre hullik, akár az eső, életet ad, életet vesz, de mindig és mindörökké él, amíg a nap él. Igen, tudta réges-régen, még az őrültek városának a megszűnte után, hogy bizonyos emberek napimádók voltak, és most kezdett rájönni, hogy igen, megérti ezt az imádatot, végső soron a nap nélkül nincsen semmi, ez a kis bolygó is csak forog, forog körbe a nap körül, könyörögve a fényért, a fényért, ami életet ad, a fényért, ami örökké él, és ami életet vesz. Cincinnatus réges-rég beismerte, hogy napimádó. Mindig is a fények voltak a problémái. Azzal, hogy nem eresztette át a fényt. Ahol csak egy kis napot érzékelt, neki rögtön oda kellett rohannia, és lefeküdnie, fűre, városra, betonra, sziklára, homokra, bárhova, csakhogy a nap érje kis testét. Igen, amikor bezárták, mindez borzasztó volt a börtön sötét falai között, ez a végső fénytelenség. Megint Alizra gondolt. Vajon mit csinál most? Vajon most mire gondol? Lehet ez egy transzcendens csend, Cincinnatust, ha megkérdezzük nem nagyon tud számot adni, csak valami olyasmit mondana, finom bőr, a nap fénye a sugarakon vagy a Central Parkban, Aliz szobor, bármi, csak ne kelljen róla számot adni. Talán a fény sütése a bőrön? Ez lenne az? Vagy tükörország csendje az ösz- szes üveggel és mindennel, amit újra és újra kitaláltak. Igen, megsimogatta a bőrét. És ismét ironikusan megjegyezte, hogy létezik. Hogy a fény átsüt a bőrén, hogy van keze és lába és hogy mindez mennyire furcsa, azon mindig is elgondolkodott. Nem bírta megszokni ezt a testi létet, a testetlen létezés után. Cincinnatus számára a testetlen létezés a firkálás volt, papírokon keresztül évezredekig, csak írni, írni, írni, és ez a boldog testetlen létezés mégis egy sűrű testi létbe formálódik bele. A fájdalom, amit ekkor Cincinnatus érzett, elmondhatatlan volt. Igen, a nyelv írássá lesz, és minden írás, tudta ezt jól, mégis a fájdalom, a- mit ekkor érzett, majdnem elviselhetetlen volt. A szerelem is, amit Maguska iránt érzett ezzel a fájdalommal volt hasonló. A test fájdalmával.
